Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: Hatalmas lépést tett a New York Red Bulls

Újabb győzelmével gyakorlatilag megnyerte a keleti konferenciát a New York Red Bulls labdarúgócsapata, vagy inkább helyesebb, hogyha úgy fogalmazunk, hogy ezt már csak ők bukhatják el, sorsuk a saját kezükben. Ezt a Montreal sínylette meg, az Orlando City nagy örömére. 

12119193_10153099554300264_8006081043972149695_n

New York Red Bulls – Montreal Impact 2-1 (2-0)
G: 
Kljestan (16.-büntető), Sam (39.) ill. Drogba (68.-büntető)
Kiállítás:  ill. Oyongo (15.)

A mérkőzés mindkét csapat számára fontos volt, ám nagyobb tétje a vendégek számára volt. A Didier Drogba által fémjelzett gárda rájátszás béli szereplése ugyanis még közel sem biztos, ezután az eredmény után pedig melegszik a pite, avagy Oyongo kiállítása negyed óra után megpecsételte a Montreal sorsát ezen a találkozón. A piros mellé egy büntető is járt, Kljestan révén így a vezetés is megvolt. Lehetett volna nagyobb is a különbség, ám Kljestan a 29. percben büntetőt rontott. A félidőre két gólos Red Bulls előnnyel mentek a csapatok, a 39. minutumban Sam volt eredményes. A pálya gyakorlatilag felborult, nagyobb előnyt azonban nem tudott kiharcolni a hazai csapat. A Montreal erejéből egy szépítő találatra futotta, Drogba büntetőből volt eredményes, s szerezte meg újabb találatát. Az elefántcsontparti klasszis nyolcadik bajnoki mérkőzésén a nyolcadik gólját szerezte.

Ami pedig a tabellát illeti, pár gondolat! A New York Red Bulls három fő üldözője elől meglépett, a második DC United hátránya 6 pontos, úgy, hogy az érintett csapatoknál a Red Bulls egy meccsel még mindig kevesebbet játszott. A konferenciagyőzelem elbukásához hatalmas fordulatra lenne szükség. A Montreal pedig így egy pontra maradt üldözőjétől az Orlando City-től, Drogbáéknak még saját kezükben van a sorsuk, de figyelniük kell. Igaz egy meccsel kevesebbet játszottak. Ez az eredmény az Orlando számára volt a lehető legnagyobb ajándék.

Vancouver Whitecaps – FC Dallas 0-0 

Ez lett volna a csúcsfoci!? Hát nem! A felek a konferencia elsőségért játszottak, ám a tét rányomta a bélyegét a mérkőzésre. A mérkőzés előtt második, illetve harmadik pozícióban voltak a felek, mint ismeretes, az első két helyezett az egyenes kieséses szakaszban (rájátszás) erőnyerő lesz. Nos, az egy pont arra elég volt a Dallas számára, hogy a Galaxy-t beérje, s jobb mutatójának köszönhetően megelőzze. Ennek a meccsnek a nagy vesztese a Whitecaps, mely hazai pályán aratott győzelmével az élre ugorhatott volna, így azonban csak harmadik. A Dallas egy meccsel kevesebbet játszott, mint a szóban forgó másik két gárda.

A folytatásban:
okt. 11. 00:00 Colorado Rapids – Montreal Impact

A góllövőlista élmezőnye:
1.
 Kamara (Columbus Crew) – 22 gól
2.
 Giovinco (Toronto FC) – 21 gól
3.
 David Villa (New York City), Keane (Los Angeles Galaxy) – 17 gól
5.
 Wondolowski (San Jose Earthquakes) – 16 gól
6.
 Larin (Orlando City), Wright-Phillips (New York Red Bulls) – 15 gól
8.
 Martins (Seattle Sounders) – 14 gól
9. 
Adi (Portland Timbers), Altidore (Toronto FC) – 12 gól
11. 
Bruin (Houston Dynamo), Dwyer (Sporting Kansas City) – 11 gól

Végezetül pedig a bajnoki tabella:

MLS 32 E

Őszi Ádám