Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U21: Négy gólnyit javultunk egy év alatt – így is vereség a vége

A Penafiel stadionjában, Portugáliában rendezték az U21-es Eb-selejtezők második fordulójában a Portugália-Magyarország mérkőzést, ahol egyértelműen a hazaiak számítottak esélyesnek.

Kép: MLSZ

Kép: MLSZ

Portóban közel telt ház fogadta a Robert Kilin által irányított magyar válogatottat, amely a német szakember irányítása alatt csak a második tétmeccsére készült. A majdnem 5000 fős publikum sokat várt a hazai csapattól, amely nem volt véletlen: 2014. július 23-án a magyarországi U19-es Európa-bajnokság csoportkörében csapott össze ez a két gárda és akkor 6-1-es portugál siker született a felcsúti esőben. Azóta persze a keretek formálódtak valamelyest, de a lényeg nem: Portugália egyértelműen a szűk világelit része ebben a korosztályban, tele félelmetes nevekkel. A keretben több La Ligában érdekelt játékos is helyet kapott: Cancelo a Valencia, Bruma a Sociedad, a csereként beállt Horta pedig a Malaga játékosa például. De rajtuk kívül is több UEFA Ifjúsági Liga döntős játékos – a Benfica és a Porto tehetségei is lehetőséget kaptak, meg mondjuk a Barca nevelésű Edgar Le. Egy szó mint száz, nem csak ennek a meccsnek, de az egész csoportkörnek és a tornának is a favoritjairól beszélünk, az elvárásokkal tehát csak óvatosan. Nem mentünk fejel a falnak az elején: stabil védekezéssel kezdtünk, nagyjából sikerült távol tartani a hazai támadókat a kaputól, de elképesztő tempóban jöttek a támadásoknál. Idővel aztán mi is megkaptuk a lasztit, amivel sikerült is zavarba ejteni a bordó mezeseket. A keretnek még eléggé szoknia kell ezt a felállást, hiszen sem a védelem, sem a támadósor nem játszott még ilyen összeállításban. A meccs első nagy ziccerét Kleinheisler hagyta ki: a 16. percben “vörös Messi” módjára elviharzott a védők között, majd 16 méterről lőtt pár centivel a kapufa mellé.

A hatalmas helyzet után a portugálok is megindultak, nekik is voltak lehetőségeik. Az amúgy mozgalmas meccsen aztán a 35. perc hozta az első találatot: Bruno csapott le a lehetőségre és bombázott be irdatlan erővel egy elé kerülő labdát több, mint 20 méterről. A próbálkozását nem lehetett hárítani, Nagy kapusnak esélye sem volt. A gólig nyugodtan állíthatjuk, hogy habár kevesebbet birtokoltuk a labdát, abszolút partnerei tudtunk lenni a portugál csapatnak, ám az első félidő végén nagyon átvették z irányítást és közel jártak egy újabb gólhoz. A második félidőben kockáztatunk és feljebb toltuk a védekezésünket, ám ez esélyt kínált a gyors hazai csatárok számára. Támadóink továbbra sem tudtak komolyabb veszélyt jelenteni: Varga Szabolcs, Prosser, Novothny és Kleinheisler sem került hejzetbe, a túloldalon viszont akadtak lehetőségek. A meccs végéhez közeledve egyre csak fáradt a csapatunk, vagyis a védekezésben is több lehetőség kínálkozott a hazaiak előtt, illetve a támadásban is pontatlanabbak lettünk. Ezt használták ki az 56. percben, amikor Paciencia, az Academica Coimbra csatára talált be egy szépen kijátszott akció után – a gólja mellett csapata legjobbja is volt. A későbbiekben még volt egy kapufájuk is, nekünk viszont csak egy távoli Vida Máté próbálkozás maradt. A portugál kommentátorok figyelmét felkeltette még a csereként beállt Balogh Norbert játéka, aki szépen cselezett – el is nevezték őt a magyar Crouch-nak. A 2-0 végül megmaradt, így nem esett több gól – Magyarország két forduló után jelenleg a negyedik helyen áll. A 6-1-es felcsúti vereséghez képest abszolút sikerült előre lépni, ám itt most nem lehetett mit tenni: egyértelmű minőségi fölényben voltak a portugálok, megérdemelten nyertek. Legközelebb Felcsúton, a Pancho Arénában játszik az U21-es válogatottunk, az ellenfél Albánia lesz.

“A hozzáállással elégedett vagyok, minden meccsünket ilyen szellemben kell megvívni, mint a mait. Aki ránéz az ellenél játékosainak klubjaira, hátterére, az láthatja, hogy a kétgólos vereségünk elsősorban a tapasztalat és a magasabb szintű futball hiányának tudható be. Nálunk akad, aki a magyar harmadosztályban futballozik, míg a portugálok többsége igen magasan jegyzett csapatban szerepel hétről hétre. Szégyenkeznünk nem kell a teljesítményünk miatt, most már teljes mértékben a következő feladatra kell koncentrálnunk.” – mondta a meccs után az mlsz.hu-nak Robert Kilin, a magyar U21-es válogatott szövetségi kapitánya.

Portugália – Magyarország 2-0
G.: Bruno (35.), Paciencia (56.)

Magyarország: Nagy Gergely – Botka Endre, Lenzsér Bence (Vida Máté, 68.), Szilvási Péter (csk), Hangya Szilveszter – Kocsis Gergő, Forgács Dávid (Sallai Roland, 46.) – Prosser Dániel, Kleinheisler László (Balogh Norbert, 73.), Varga Szabolcs – Novothny Soma

Baranyai Balázs