Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eb-selejtező: Számok nyelvén a magyarok szereplése

Nemzeti csapatunknak véget ért az Euro 2016 kvalifikációs sorozat. Egy kicsit a számok mögé néztünk, és elég sok érdekességre bukkantunk.

Németh Krisztián és Böde Dániel lettek a házi gólkirályok, de hol vannak a többiek? - fotó: uefa.com

Németh Krisztián és Böde Dániel lettek a házi gólkirályok, de hol vannak a többiek? – fotó: uefa.com

Hiányoznak a csatárgólok

Rég volt olyan selejtezősorozat, ahol csatáraink alig, vagy egyáltalán nem szereztek gólokat. A mostani tíz mérkőzésen mindössze hat gólt értek el. Ez az össztermés 54,5 százaléka. A maradék öt gólon öt különböző játékos osztozik, négyen középpályások. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy sokszor stabil védekezésből indítottak akciókat a mieink. Ez megmutatkozik a kapott gólokon is. Eleinte szervezett volt a hátsó alakzat, annak ellenére is, hogy egyszer sem állt fel ugyanaz a védelem. A legtöbb kapott gól éppen a záró meccsen jött össze, pedig addig összesen kapott ötöt nemzeti csapatunk. Így végül kilenc lett a vége.

Érdemes megvizsgálni a lőtt gólok esetén, mennyi esett kidolgozott akcióból. Nos, ebben a mutatóban is eléggé hátul vagyunk a mezőnyben. Feröer elleni hazai pályán kétszer, a görögök ellen szintén két alkalommal előzte meg akció a találatainkat, míg a többi gólunk szabad-, és szögletrúgások után született.

Percek eloszlásában is meglehetősen nagy a szórás. Sőt, olyannyira mégsem, hogy góljaink zömét, ötöt az utolsó előtti negyedórában szereztük. Míg a kapott gólok az utolsó negyedórára, azon belül is leginkább a hajrában érintették hálónkat.

1-15 16-30 31-45+ 46-60 61-75 75-90+
lőtt 2 1 5 3
kapott 2 1 1 5

Nézzük a házi góllövőlistát:
2 gól: Németh Krisztián, Böde Dániel
1 gól: Priskin Tamás, Gera Zoltán, Stieber Zoltán, Dzsudzsák Balázs, Szalai Ádám, Guzmics Richárd, Lovrencsics Gergő

Egyik legrosszabb szereplés pontszámban

A Nemzeti Sport már rámutatott, hogy pontszámban közel jártunk az Egervári-érában megszerzett tizenkilenchez, ami 63,33 százalékos teljesítmény. A mostani viszont pontosan megegyezik az Erwin Koeman kapitánysága alatt megszerzett pontok mennyiségével. Összességében 53,33 százalék.

A lista (forrás: nso.hu, csak azokat a sorozatokat vettük figyelembe, ahol hárompontos rendszerben számoltak):

H. M GY D V Gólok P százalék
EB 2016 3 10 4 4 2 11-9 16 53,33
VB 2014 3 10 5 2 3 21-20 17 56,67
EB 2012 3 10 6 1 3 22-14 19 63,33
VB 2010 4 10 5 1 4 10-8 16 53,33
EB 2008 6 12 4 8 11-22 12 33,33
VB 2006 4 10 4 2 4 13-14 14 46,67
EB 2004 4 8 3 2 3 15-9 11 45,8
VB 2002 4 8 2 2 4 14-13 8 33,33
EB 2000 4 10 3 3 4 14-10 12 40
VB 1998* 2 8 3 3 2 10-8 12 50
*Pótselejtezőn Jugoszlávia ellen 1-7, 0-5 volt a mérleg

Ugyanakkor érdemes kiemelni, hogy a mostani selejtezősorozatban három szakvezetővel értük el a harmadik helyet. Pintér Attilának egy meccs jutott, Dárdai Pál öt meccsen irányíthatta a csapatot, míg Bernd Storck négy találkozón dirigálhatott.

Kapitányaink mérlege:
Pintér Attila 1 mérkőzés, 1 vereség, 0 %
Dárdai Pál 5 mérkőzés, 3 győzelem, 2 döntetlen, 73,3 %
Bernd Storck 4 mérkőzés, 1 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség, 41,6 %

És akkor az egyéni statisztikák:

Dzsudzsáké a legtöbb játékperc.

Dzsudzsáké a legtöbb játékperc.

Játékpercek

Nem meglepő módon Dzsudzsák Balázsé a legtöbb pályán töltött perc, annak ellenére is, hogy kétszer is lecserélték válogatottunk csapatkapitányát. Mögötte Kádár Tamás, és Király Gábor áll. Ők a dobogósok a kapott perceket figyelembevéve. Az utolsó három helyen Kovács István, Pintér Ádám és Simon Ádám található. Hárman összesen alig egy félidőt, 42 percet töltöttek a pályán. Előbbi trió 2409 percet töltött a gyepen összesen.

Ide kapcsolódik, hogy a három kapitány elég sok játékost próbált ki, merthogy 35 futballista lépett pályára a tíz meccsen. Köztük több újonc: Balogh Balázs, Simon Krisztián, Nagy Ádám, Kovács István, Korhut Mihály, Fiola Attila, Bódi Ádám. Ráadásul közülük többen is az egyszeres válogatottak táborát gyarapították. Ebből is látszik, mennyire nincs állandóság a csapatban.

És akkor a játékpercek (a meccsek száma):
Kapusok: Király Gábor 720 (8), Gulácsi Péter 90 (1), Dibusz Dénes 90 (1)

Védők: Vanczák Vilmos 91 (2), Lipták Zoltán 90 (1), Juhász Roland 711 (9), Varga József 270 (3), Korcsmár Zsolt 90 (1), Kádár Tamás 810 (9), Korhut Mihály 90 (1), Fiola Attila 675 (8), Lang Ádám 180 (2), Leandro 360 (4), Guzmics Richárd 246 (3), Forró Gyula 33 (1)

Középpályások: Gyurcsó Ádám 58 (1), Tőzsér Dániel 581 (8), Balogh Balázs 90 (1), Dzsudzsák Balázs 879 (10), Lovrencsics Gergő 170 (4), Kovács István 20 (1), Gera Zoltán 688 (8), Elek Ákos 452 (6), Stieber Zoltán 313 (4), Simon Krisztián 167 (2), Kalmár Zsolt 126 (3), Pintér Ádám 20 (1), Simon Ádám 2 (1), Nagy Ádám 177 (3), Bódi Ádám 45 (1)

Támadók: Rudolf Gergely 70 (1), Nikolics Nemanja 370 (9), Priskin Tamás 135 (6), Szalai Ádám 540 (7), Németh Krisztián 289 (5), Böde Dániel 135 (2)

Kísérletek

Az UEFA hivatalos honlapját segítségül hívva elemeztük a számokat. A tíz meccsen elért 11 gól 1,1-es meccs/gól átlagot jelent. Míg a kilenc kapott találat 0,9 meccsenként. Játékosaink összesen 114 alkalommal próbálkoztak, ami 11,4-es átlagot jelent. Ebből 46-szor sikerült kaput találni, míg 49 nem találta el a ketrecet. 19 pedig a blokkban halt el.

Gólok/gólpasszok/kanadai táblázat

Böde Dániel 2/0/2
Németh Krisztián 2/0/2
Priskin Tamás 1/0/1
Lovrencsics Gergő 1/1/2
Guzmics Richárd 1/0/1
Stieber Zoltán 1/0/1
Szalai Ádám 1/0/1
Gera Zoltán 1/0/1
Dzsudzsák Balázs 1/2/3

Lövéspontosság

Ki más, mint Dzsudzsák Balázs járt a próbálkozásokban is élen. A szélső gyakorlatilag többet kísérletezett, mint a többiek, de jóval kevesebb sikerrel. Lássuk, mit mutatnak a számok.

Kísérlet száma, sikeres, rontott, blokkba
Dzsudzsák Balázs 29/8/9/12
Stieber Zoltán 6/5/1/0
Szalai Ádám 7/5/1/0
Gera Zoltán 12/5/6/1
Németh Krisztián 5/3/1/1
Tőzsér Dániel 7/3/2/2
Lovrencsics Gergő 6/3/2/1
Böde Dániel 7/3/3/1
Bódi Ádám 2/2/0/0
Nikolics Nemanja 11/2/9/0

Passzpontosság

Nem lehet azt mondani, hogy keveset passzoltunk volna, más kérdés, mennyire volt sikeres az átadás. Összességében 2937 passzkísérlet volt, ebből 2517 ment emberhez, 86 %-os pontosság. Míg a labdabirtoklás átlagosan 47 %-ra jön ki, tehát elmondható, hogy nem sokszor uraltuk a mérkőzéseket. De mit látunk egyénekre lebontva? Hibátlanul passzolt Forró Gyula (8-ból 8 sikeres passz), Korcsmár Zsolt (18-ból 18 sikeres átadás). Persze nekik nem jutott akkora szerep ebben a sorozatban, amekkorára számítottak. De nézzük inkább azokat, akik legalább három meccsen pályára léptek:

Nagy Ádám 90 passzból 86 ment emberhez, 96 %-os pontosság
Varga József 56/52 93 %
Gera Zoltán 261/237 91 %
Priskin Tamás 32/29 91 %
Juhász Roland 289/261 90 %
Kádár Tamás 278/247 89 %
Fiola Attila 245/217 89 %
Guzmics Richárd 118/105 89 %
Tőzsér Dániel 251/220 88 %
Stieber Zoltán 65/57 88 %
Nikolics Nemanja 67/58 87 %
Elek Ákos 102/87 85 %
Németh Krisztián 62/53 85 %
Leandro 99/80 81 %
Böde Dániel 20/16 80 %
Dzsudzsák Balázs 173/135 78 %
Szalai Ádám 50/38 76 %
Király Gábor 197/121 61 %

Egyéb statisztika

Érdekesség lehet, de Gera volt az egyik legszabálytalanabb magyar játékos a selejtezők során. - fotó: nso.hu/Korponai Tamás

Érdekesség lehet, de Gera volt az egyik legszabálytalanabb magyar játékos a selejtezők során. – fotó: nso.hu/Korponai Tamás

Rúgott szögletek száma: 46
Kapott szögletek száma: 38
Lesek: 21

Elkövetett szabálytalanságok: 147
Elszenvedett szabálytalanságok: 135

Szabálytalanságok (elkövetett/elszenvedett)
Gera Zoltán 16/13
Elek Ákos 15/14
Juhász Roland 14/11
Tőzsér Dániel 7/3
Leandro 5/5
Németh Krisztián 10/4
Dzsudzsák Balázs 3/21
Szalai Ádám 12/18
Fiola Attila 9/8
Guzmics Richárd 7/5
Stieber Zoltán 6/1
Priskin Tamás 6/2
Varga József 5/6
Böde Dániel 4/0
Kádár Tamás 7/1
Kalmár Zsolt 2/3
Nagy Ádám 3/1

Sárga lapok: 33
1 sárga: Vanczák Vilmos, Varga József, Pintér Ádám, Lang Ádám, Stieber Zoltán, Szalai Ádám, Király Gábor, Korcsmár Zsolt, Guzmics Richárd, Böde Dániel, Fiola Attila, Priskin Tamás
2 sárga: Németh Krisztián, Dzsudzsák Balázs
3 sárga: Juhász Roland, Tőzsér Dániel, Leandro
4 sárga: Gera Zoltán, Elek Ákos

Azon kevesek közé tartozik nemzeti együttesünk, amely nem szenvedett kiállítást, viszont emberelőnybe is mindössze kétszer: Észak-Írországban és a Feröer elleni hazai összecsapáson kerültünk. Utóbbi azonban nem osztott vagy szorzott, nem úgy az északírek ellen, amikor az emberhátrányban futballozó hazaiak a hajrában egyenlítettek.

Ide még vehetjük azt, hogy javunkra nem ítéltek büntetőt a játékvezetők, tehát egyszer sem került olyan helyzetbe a csapat, ami után tizenegyest rúghattunk volna, míg ellenünk sem. Utóbbinál árnyalja a képet, hogy az utolsó meccseken bizony benne volt a játékban. Elég csak a feröeriek elleni találkozóra gondolni.

Gavalovits Sándor