Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Menekülőre fogta a Stuttgart, és a Hannover is! – eredmények, tabella

Két vasárnapi mérkőzéssel fejeződött be a Bundesliga 11. fordulója. Az eddig felettébb gyengén muzsikáló Stuttgart az újonc Darmstadt gárdáját fogadta, míg a Stieber Zoltán nélkül felálló Hamburg a kiesőhelyen álló Hannovert látta vendégül.

desperado

 

VfB Stuttgart – SV Darmstadt 2-0 (0-0) 
G: Garics (68. – öngól), Werner (90+3.)

Az újonc Darmstadt a mérkőzés előtt jobban állt a tabellán mint ellenfele, és már az is bizonyos volt a kezdő sípszó előtt, hogy bármi is legyen a végeredmény, ez így is marad. A Stuttgart ennek megfelelően hajtott mint akit űznek a kakasülőről, és az első félidőben csak az volt a kérdés, mikor szerzik meg a vezetést, ám ez végül nem jött el az első 45 percben, igaz a vendégek előtt is adódott egy lehetőség, amit ha kihasználnak, másképpen alakulhatott volna a vége. De akár a stuttgarti, úgy a darmstadti támadók is hibáztak, aminek végül a 68. percben jött el a böjtje a folyamatosan védekező csapat számára. Gentner ment le az alapvonalig a jobb oldalon, magsan beívelt labdáját a hosszú oldalon a stuttgarti Wernert megelőzve az osztrák Garics fejelte a saját kapujába. Hiába ébredtek fel a kékben játszó darmstadtiak, és egyre kevésbé volt már fölényben a VfB, a végén Werner képében eljött a vég, a német támadó lefutotta Díazt, és a kapus előtt elhúzva a labdát, a hálóba passzolt. Végül 2-0-ra nyert a Stuttgart, és egy fellépett a 14. helyre, de a Hannover még beelőzhette a piros-fehéreket, míg a Darmstadt marad a középmezőny alján, a 13. helyen.

 

Hamburger SV – Hannover ’96 1-2 (1-0) 
G: Gregoritsch (6.) ill. Kiyotake (59. – büntető), Sane (67.)

A Stieber Zoltán nélkül kezdő Hamburg az első hatba vágyik, és ezzel a nemzetközi kupaszereplést is megcélozták, de ahhoz a kiesőzónából menekülő Hannovert kellett előbb két vállra fektetni. Ez jól is indult a hazaiaknak, a 6. percben már Gregoritsch góljával vezettek is. Az osztrák támadó Nicolai Müller passzát értékesítette, miután a középpályás lefutotta a jobb oldalon a védőket, és az alapvonalról bepasszolt labdát már csak be kellett pofozni a kapuba. Díaz szabadrúgásával bebiztosíthatta volna a meccset már nagyon korán a Hamburg, de a bal kapufa megmentette a vendégeket, és ezzel jó esélye nyílt az egyenlítésre. Ugyan a Hannover nem vezetett egyre-másra támadásokat, és még a félpályát is alig lépték át, mégis sikerült a bravúr: előbb Kiyotake egyenlített büntetőből, majd néhány perccel később, a mérkőzés egyik legjobbja, Sane fejelt Adler kapujába. Hiába a cserék, nem tudott már felfrissülni a hamburgi csapat, Stieber pedig maradt a padon, így a Hannover nagy meglepetésre, néhány percnyi futballal elhozta a 3 pontot Hamburgból.

A Bundesliga 11. fordulójának eredményei: 

Eintracht Frankfurt – Bayern München 0-0 
1.FC Köln – Hoffenheim 0-0 
Augsburg – Mainz 3-3 
Hertha BSC – Bor. Mönchengladbach 1-4 
Schalke 04 – Ingolstadt 1-1 
Werder Bremen – Bor. Dortmund 1-3 
Wolfsburg – Bayer Leverkusen 2-1 
VfB Stuttgart – Darmstadt 2-0 
Hamburger SV – Hannover 1-2 

vcdtvczcbdzbudbczbdczb

A tabellát köszönjük az eredmenyek.com oldalnak!

Kép forrása: ballball.com

Demmel László