Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Pioli: “Ez nem az igazi Lazio…”

Vasárnap került megrendezésre a Seria A (olasz labdarúgó bajnokság) egyik, legnagyobb érdeklődéssel várt találkozója. A Lazio csapata hazai pályán fogadta az AC Milan együttesét. A találkozót végig kezében tartó Milan simán verte meg a hazaiakat, ezzel pedig megelőzték a sasokat a tabellán. 

Pioli

Nincs egyszerű helyzetben a Laziot irányító Piolinak. A csapata zsinórban második vereségét könyvelheti el. És, ha belegondolunk ez kezd kicsit kínos lenni. Az előző fordulóban egy gólos előnyt adtak el idegenben az Atalanta ellenében. Olyan jól sikerült a dolog, hogy nem hogy elherdálták de ki is kaptak tőlük. Rendben, van ilyen.Minden csapattal előfordul nem is egyszer, hogy egyszerűen kihagynak fejben és mintha a meccsnek már rég vége lenne, chill üzemmódba kapcsolnak. Na de az, hogy ez még egy teljes mérkőzésen át kitartson? Az olasz szakembernek volt mit megmagyaráznia a hazai zakó után. A csapata teljesen dekoncentráltan és motiválatlanul lépett pályára.

“Küzdöttünk, a Milan lezárta a területeket és szükségünk lett volna egy magasabb tempóra.”

“A mérkőzés kulcspillanataiban kaptuk a gólokat, amikor naivak voltunk. A Milan gyorsabb volt nálunk és egy elkerülhető gólt engedtünk nekik. Nem ez volt a legjobb esténk, de most már a derbyre kell fókuszálnunk, ami nagyon fontos számunkra. És minden bizonnyal izgalommal tölt el mindenkit a klubnál. “

“Zsinórban kétszer vesztettünk és talpra kell állnunk. Túl sok nehézséggel találkoztunk ma este. Erősebb csapatszellem kell, ez nem az igazi Lazio volt.”

Érdekes lehet, hogy a hétközi Európa-Liga mérkőzésre, hogy fog tudni felkészülni a Lazio, annak tudatában, hogy hétvégén lesz a nagy derbijük a Roma ellen és még bőven bele tudnak szólni a dobogókért vívott harcba. Továbbá Pioli munkája is kérdéses lehet az elkövetkezendő mérkőzéseket tekintve.

fotó: vogliadiroma.com

Borbély Szabolcs