Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Gyász: Elhunyt Várhidi Pál az Újpest legendája

A sötétség leple hullott le a mai napon a magyar futball világára. Elhunyt az Újpest legendás játékosa és edzője Várhidi Pál, Várhidi Péter édesapja.

Aparol_fiura_varhidi_apja_fia

Elhunyt Várhidi Pál az Újpest legendás játékosa, majd edzője. Az úriember hat nappal ezelőtt töltötte be a 84. élet évét. A halál hírről a család tájékoztatta az MTI-t.

Várhidi Pál 1931.november 6-án látta meg a napvilágot Budapesten. Az Újpest felnőtt csapatába 18 esztendősen, azaz 1949-ben került be. Aktív karrierje 16 évig tartott, tehát 1965-ban vonult vissza. A bajnokságban 285 alkalommal léphetett pályára a lila-fehéreknél. A magyar labdarúgó válogatottban 1954-ben mutatkozhatott be egy Románia elleni barátságos mérkőzésen összesen 10-szer kapott szerepet.

Edzői karrierje visszavonulása után 1 évvel el is kezdődött, a Vác csapatát irányíthatta 1966-1967-ig, majd után szintén egy esztendeig a Budapesti EAC labdarúgó együttest vezette. Ezután Újpesten tevékenykedett 10 éven át, 4 évig az utánpótlásnál(1970-1974), majd 6 esztendeig a felnőtt csapatot(1974-1980) vezethette.

Játékosként 1960-ban bajnokságot nyert az Újpesttel, a válogatottal 1954-ben Vb ezüstérmes lett, míg 1960-ban Olimpiai bronzérmet szerzett. Edzőként 4-szer vezette bajnoki címre a lila-fehéreket(1974,1975,1978,1979), valamint 1974-ben BEK elődöntőig jutottak. Megkapta a Magyar Népköztársaság kiváló sportolója díjat(1951), valamint 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, illetve 2009-ben az Újpest díszpolgára címet.

Fia Várhidi Péter szintén Újpesten vállt híressé, 1998-ban bajnoki címig vezette a lilákat, majd később a magyar válogatott szövetségi kapitánya is volt.

Nyugodjon Békében Várhidi Pál! Emléke örök!

Képforrása: valogatott.blog.hu

Németh Boldizsár