Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Meulensteen Iniestához hasonlította a United új csillagát.

Nagy dicséretet kapott a Manchester United új csillaga, nevezetesen Jesse Lingard a csapat korábbi másodedzőjétől, Rene Meulenstentől miután betört Louis van Gaal együttesébe és behívót kapott az angol válogatottba.

lingard

A Manchester United korábbi másodedzője Rene Meulensteen “az angol Iniestának” nevezte Jesse Lingardot. A 22 éves játékos hatszor szerepelt idén az első csapatnál, első találatát a West Brom elleni 2:0-s mérkőzésen szerezte. Lingard erőfeszítéseinek meglett a jutalma, hiszen behívót kapott az angol válogatottba a franciák és a spanyolok elleni barátságos mérkőzésre, de a bemutatkozás még elmaradt. Roy Hogdson döntését sokan kritizálták, de korább edzője hasonlóságot vél felfedezni ő és a Barcelona csillaga között.

“Iniesta angol verziójának látom őt.  Még nagyon hosszú út előtt áll, de az a fajta játékos, akiben látok valamit.”

Lingard 2000 óta áll a Manchester United szolgálatába, tehát csupán 8 esztendős volt, mikor a „vörös ördögök” kötelékébe került. Első felnőtt bajnoki mérkőzésén a 2014/2015-ös szezonban léphetett pályára, előtte viszont több másodosztályú csapatnál is kölcsönben szerepelt. Megjárta az angol válogatott U17-es, illetve U21-es csapatát is. Ami Meulensteen edzői karrierjét illeti a Unitednál, 2006-2013-ig volt Sir Alex Ferguson segédje, előtte pedig az utánpótlásban dolgozott.

Képforrása: www.standard.co.uk

Németh Boldizsár