Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ranieri: “Nincs okunk félni a Manchester Unitedtől!”

Csúcsrangadót rendeznek szombaton az angol Premier League-ben, ugyanis a bajnoki listavezető Leicester City, a második helyen tanyázó Manchester United csapatát fogadja. 

leicester

 

Általános meglepetés, hogy a Leicester City vezeti a Premier League tabelláját 13 forduló után, ráadásul imponáló mérleggel: mindössze csak az Arsenal tudta őket legyőzni, emellett négy döntetlennel, és nyolc győzelemmel, egy pontot vernek közvetlen üldözőjükre, a Louis van Gaal irányította Manchester Unitedre. Mindez nagy szó lenne akkor is, ha nem tudnánk, hogy tavaly a “Rókák” éppen csak megmenekültek a kieséstől, és az utolsó előtti fordulóban sikerült csak bebiztosítaniuk az élvonalbeli tagságot. Majd a nyáron elküldték Nigel Pearson menedzsert (akit egyszer már kirúgtak 2 napra), majd a helyére azt a Claudio Ranierit ültették, aki legutóbb a görög válogatott élén mondott csődöt, de előtte már a Monaco, és az Inter kispadján sem jöttek számára a sikerek. A sokak által örök másodikként számon tartott Ranierivel pedig megtáltosodtak a Leicester City játékosai. Megtanultak nyerni, és sorra jöttek a sikerek, melyekkel folyamatosan tartották a lépést az élen haladó Manchester City – Manchetser United – Arsenal hármassal. A 13. fordulót követően pedig immáron pontszámban is megelőzik a triót, és egyedül állnak az élen. Ám eddigi legnehezebb kihívásuk vár a hazaiakra, ugyanis az eddig szintén remek formában lévő Manchester United látogat hozzájuk, és feltett szándéka Rooneyéknak, hogy átveszik a vezetést a PL-ben. Ettől Ranieri nem tart, ugyanis kellemes emlékeket őriz Van Gaalról, és filozófiájáról, még a spanyol időkből.

“Jól emlékszem rá, hogy már sikerült kibabrálnom Van Gallal annak idején Spanyolországban. Akkor én a Valencia, ő pedig a Barcelona csapatát irányította. Kitörölhetetlen emlékek. Február 18-án Barcelonában nyertünk 3-2-re a kupában, majd a visszavágón 4-3-ra a Mestallában egy hét múlva. Utána még 27-én is összefutottunk a bajnokságban, és akkor 4-2-re nyertünk a Camp Nou-ban. A szezon végén megnyertük a Copa del Rey sorozatát, az Atlético Madridot legyőzve. Fantaszikus csapatunk volt! Mint most a Leicester is, és úgy gondolom, nincs okunk megrettenni. Ha tesszük a dolgunkat, Van Gaal, és a MU most sem fog ki rajtunk!”

A tavaly szeptemberi bajnoki kellemetlen emlék lehet a holland menedzsernek és csapatának, ugyanis 3-1-es vezetésről sikerült kikapniuk 5-3-ra, annak a Jamie Vardynak a vezetésével, aki most Ruud van Nistelrooy rekordját beállítva (is) vezeti a góllövőlistát. Akkor Vardy egy gólt szerzett, valamint adott két gólpasszt, és kiharcolt egy büntetőt is, szóval tevékeny részese volt a sikernek. Idén a Leicester pedig a megalkuvás nélküli harc szinonimája is lett. A játékosok nem ismernek elveszett meccset, minden percben megharcolnak a pontokért. Összesen 10 pontot szereztek úgy Vardyék, hogy hátrányból kellett felállniuk, ráadásul a Stoke, a Southampton, és az Aston Villa ellen is 0-2-ről sikerült pontot/pontokat menteniük, utóbbi meccset az utolsó percben meg is nyerték. És már hagyományosan a második félidőben pörögnek fel a kékek, amiből eleddig ők jöttek ki jobban, az ellenfeleknek pedig kevés ellenszerük van Ranieri csapat ellen. Aki sikert akar elérni, annak 90 percen keresztül kell sakkban tartania a hazaiakat, mint azt utoljára az Arsenal tette. Hogy sikerül-e a MU-nak, és Van Gaalnak letörnie az éllovas szarvát, az kiderül szombaton, 18:30-kor, de az biztosnak látszik, hogy nem lesz egyszerű feladat.

Kép forrása: skysports.com

Demmel László