Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Allegri: “Még nem értünk el semmit!”

A Juventus trénere a mai Manchester City elleni Bajnokok Ligája mérkőzés kapcsán válaszolt néhány kérdésre az újságíróknak. Különösen nagy komolysággal kijelentette, hogy még nem jutott tovább az olasz csapat, annak ellenére, hogy 8pontjuk van. a mögöttük lévő Sevilla együttesének csupán csak 3.

Kép forrása: skysports.com  11 játékos, egy csapat.

A Juventus helyzetét nem könnyebbíti meg, hogy összesen 6 sérülttel kell számolniuk a mérkőzést megelőzően. Így a kezdőcsapat összeállítása sem lesz egy gyerekjáték. Az egyik fő hiányzó, Evra viszont már játékra jelentkezett, Allegri mester azonban még nem biztos abban, hogy játszatni is fogja a franciát.

“Evra felépült, én pedig a holnap reggeli, utolsó edzés után hozom meg a végső döntést.Ez egy fontos mérkőzés, amely a csoport első pozíciójáról dönthet. A győzelemre kell összpontosítanunk, mivel ez az egyetlen eredmény, amely holnap garantálhatja a továbbjutást. Amennyiben nem győzünk, úgy a Sevilla eredményétől függ minden a Borussia Mönchengladbach ellen. “

A vezetőedző ezután szót ejtett a Manchester City-ről és arról, hogy a csapatának koncentráltnak kell lennie, hisz még semmi sem dőlt el a csoportban.

“Nagyszerű teljesítményt és nyomást láttam a Liverpooltól, a csatárokat elvágva minden támogatástól. A Manchester rengeteg minőséggel rendelkezik a középpályán és elöl, így természetesen nekünk a lehető legjobban ki kell használnunk a gyenge pontjaikat. Mikor olyan csapatokkal nézünk szembe, akik visszaállnak és ránk várnak, nem hagyhatjuk védtelenül magunkat a kontrákkal szemben. A játékosoknak meg kell tanulniuk felismerni a mérkőzés különböző pillanatit, s azt, hogy mikor kell iramot váltani.

Jelen pillanatban a Juventus fizikálisan jobb állapotban van, mint korábban. A zsinórban elért három győzelem a Serie A-ban segítette a csapatot fejlődni, s ne feledkezzünk meg arról, hogy mikor tíz új játékos érkezik, azok nem illeszkednek be csak egyszerűen egyik napról a másikra. Csak meg kell nézniük, hogy Alex Sandro, Dybala és Mario Lemina mennyit fejlődtek az idő előrehaladtával. Ebben az időszakban elhullajtottunk néhány pontot a bajnokságban.

A Bajnokok Ligájában még minden nyitott, még nem értünk el semmit sem, így holnap nagy segítségre lesz szükségünk a szurkolóktól. Igaz, hogy az előző négy év hozzászoktatta a szurkolókat a győzelmekhez, ahogyan a Juventus történelme is tette, de meg kell szenvednünk és küzdenünk kell minden egyes mérkőzésen. Semmit sem érhetünk el automatikusan. Ezért a mérkőzés bizonyos szakaszaiban a srácoknak szükségük lesz a szurkolóik támogatására, s bizonyos vagyok abban, hogy holnap ott lesznek majd velünk.”

fotó: skysport.com

Borbély Szabolcs