Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női válogatott: Oroszok ellen készülnek lányaink

Hosszabban beszélt Markó Edina a Nemzeti Sportnak a felkészülésről, és a vasárnap esedékes Oroszország elleni összecsapásról. A kapitány bízik a papírforma borításáról.

markoedina-e1392751765205

Három találkozó után a mieink négy ponttal állnak az Eb-selejtezős csoportban, amelyből Németország kiemelkedik, míg a többiek közel azonos játékerőt képviselnek, ez alól talán még az oroszok kivételek. Vasárnap késő délután éppen a Szbornaja látogat Felcsútra. „Nagyon jó orosz csapattal találkozunk, amely jobb játékerőt képvisel, mint a miénk, de a sportban és a labdarúgásban az a szép, hogy fel lehet borítani a papírformát. Az oroszokat tízből egyszer el tudjuk kapni. A zárt és fegyelmezett védekezés, valamint a jó helyzetkihasználás mellett hatékony kontrajátékra lesz szükségünk, ami fekszik a játékosainknak. Bízunk a pontszerzésben, hiszen a selejtezősorozat kezdetén azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy szeretnénk végig harcban lenni a csoport második helyéért – fogalmazott Markó Edina, aki kitért a keret fiataljaira is. – Nagyjából harminc játékos szerepel a látókörömben, beleértve a korosztályos válogatott futballistákat is. A tizenhét éves Kocsán Petra rendszeresen tagja a keretnek, hogy megszokja a felnőtteknél uralkodó légkört, mert a jövőben bármikor lehetőséget kaphat. A bő keret itthon játszó tagjainak gyakran vezénylünk egy-két napos összetartásokat, hogy tűzben tartsuk a játékosokat. A női futballban nincs U21-es és U23-as válogatott, tehát az U19-es korosztályból kiöregedők egyből a felnőttekhez kerülnek. Ezért is figyeljük folyamatosan a fiataljainkat, érzékeltetjük velük, hogy számítunk rájuk.”

Kocsán-gól

Nos, ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy valóban vannak tehetségeink, Szabó Viktória anno még a Ferencváros játékosaként került be a nemzeti csapatba tizennyolc esztendősen, és kirobbanthatatlanná vált, Zeller Dóra szintén korán vált alapemberré, míg jelenleg Kaján Zsanett a legifjabb, aki rendszeresen tagja a magyar válogatottnak.

Hírek szerint hárommillió forintot osztott szét az MLSZ a törökök elleni győzelmet kivívó játékosok között, Markó Edina szerint azonban a címeres viselése inkább büszkeség, mint pénzkérdés, de… „megkönnyíti azoknak a játékosoknak a mindennapjait, akik a szabadságuk terhére eljönnek a munkahelyeikről, hogy pályára léphessenek a nemzeti csapatban – mondta a kapitány. – Nem szeretnék összegekről beszélni, és a válogatottság nimbuszát sem kívánom lerombolni. A címeres mez felhúzásának nem a pénzről kell szólnia, az öltözőben sem került szóba ez a téma.”

Gavalovits Sándor