Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

EL: Haszontalan döntetlen Szalonikiben

Unalmas első játékrész után valamivel jobb másodikat produkált a PAOK és a Qabala, ám egyik fél sem erőltette meg magát.

paok

PAOK – Qabala 0-0
Helyszín: Toumba stadion
Vezette: Jakob Kehlet (dán)
Gólszerzők:
Sárga lapok:
Kiállítás:

PAOK: Glykos – Skondras, Malezas, Tzavellas – Tziolis – Kitsiou (Athanasiadis, 78.), Pelkas (E. Sabo, a szünetben), Kace, Rodrigues – Berbatov (Mystakidis, 71.), Mak

Qabala: Bezotosny – Daşdämirov, Santos, Stankovic, Ricardinho – Sadiqov (Jamalov, 87.) – Zenjov (Javadov, 77.), Gai, Antonov, Zargarov (Mirzabekov, 83.) – Zec

Kora este minden kérdés eldőlt, így a két együttes azzal a tudattal léphetett pályára, bármi lesz a végeredmény, már nem juthatnak tovább. Talán ez is belejátszott, hogy az első félidőben írd és mondd egyetlen valamirevaló helyzetet lehetett feljegyezni. Santos, a vendégek brazilja került helyzetbe még a meccs elején, de Glykos védeni tudott. Aztán a második félidő elején megrázták magukat a csapatok, mégis kellett majd’ negyedóra mire helyzetről számolhattunk be. Rögvest kettő is kihasználatlanul maradt. Előbb Sabo lőtt ígéretes helyzetből csúnyán mellé, majd Rodrigues tévesztett alig célt. Ahogy közeledett a meccs vége, érezhető volt, hogy nem erőltetik meg magukat a játékosok, két lehetőség így is maradt: Mak átfűzte magát az azeri védelmen, Bezotosny jól lépett ki, végül pedig Ermin Zec megszerezhette volna a győzelmet a vendégeknek, hasonlóan Sabo-hoz, jelentősen elmérte a célt, így maradt a gól nélküli döntetlen. A PAOK hazai környezetben harmadik meccsét hozta le ikszre.

A csoport állása:

EL_C
(fotó: uefa.com; tabella: eredmenyek.com)

Gavalovits Sándor