Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fekete Péntek: Íme a Premier League legolcsóbb álomcsapata!

Ha már fekete péntek, akkor a futball világa sem tekint el mellette. A Goal.com oldal ezúttal összeállította a Premier League legolcsóbb álomcsapatát. Előjáróban annyit, hogy jó pár játékos beírta magát a labdarúgás történetébe a felsoroltak közül.

Teljes képernyő rögzítése 2015.11.27. 133021

A fekete péntek alkalmából a Goal.com összeállította a Premier League legolcsóbb álomcsapatát. Ebben a kezdő tizenegyben is találni jó pár nagyobb nevet, vagy épp legendás alakokat, akiket még most is elfogadna bárki a kedvenc együttesébe. Nos, nézzük meg egy kis összegzővel, mit is tudni az ő pályafutásukról.

Joe Hart: Az angol portás 2006-ban került a Shrewsbury Town gárdájától a Manchester City kötelékébe. A manchesteri „kékek” 600 ezer fontot pengetett ki, az akkor még csak 17 esztendős angol hálóőrét. A későbbiekben a csapat egykori tulajdonosa John Wardle azt állította, hogy ez az összeg pontosan 100 ezer font volt. Hart 2007 óta a City alapemberének számít, illetve Angliában a legjobbnak számít posztján. Az angol válogatottban 2008-ban mutatkozhatott be húzóembernek, azonban a 2010-es esztendő óta számít.

Seamus Coleman: Az Everton 2008-ban 60 ezer fontot fizetett ki a 20 esztendős szélső védő játékjogáért a Sligo Roversnek. A 2010/2011-es szezontól számít a csapat meghatározó játékosának. Sebességével, és nagy munkabíró képességével hívja fel magára leginkább a figyelmet. Ami a válogatottságot illeti 2011 óta az ír nemzeti csapat tagja.

Cristopher Samba: A Blackburn Rovers 2007 januárjában 450 ezer fontért igazolta le a Hertha BSC védőjét. A kongói labdarúgó 5 éven keresztül erősítette az angol együttest, majd onnan Oroszországba igazolt.

Chris Smalling: A Fulham 2008 nyarán 10 ezer font ellenében igazolta le a Maidstone United 19 éves védőjét. Összesen két esztendőt töltött el a londoni együttesben, majd onnan a Manchester Unitedhoz távozott, ahol alapembernek számít. Az angol válogatottba 2011-ben kapott meghívót, alapembernek 2013 óta számít.

Kolo Touré: Az elefántcsontparti védőre 2002-ben csapott le az Arsenal 150 ezer font ellenében. Touré 7 éven át szolgálta a londoni „ágyúsokat”. Nagyobb hírnevet természetesen itt szerzett magának, az elmúlt években a Manchester Cityt és a Liverpoolt erősítette. Hazája válogatottjának 2000-2015-ig volt az oszlopos tagja.

Tim Cahill: Az ausztrál 2004-ben került az Evertonhoz 1,5 millió fontért a Milwalltól. Összesen 8 esztendeig volt a liverpooli „kékek” meghatározó játékosa. Utána Amerikába igazolt, jelenleg pedig Kínában rúgja a bőrt. Az ausztrál válogatottnak 2004 óta tagja.

Steven N’Zonzi: A francia középpályás 2009-ben került a Blackburnhöz 500 ezer fontért a másodosztályú Amiens SC-től. Három évet töltött el a Roversnél, majd utána a Stoke Citybe igazolt. Idén nyártól a Sevilla labdarúgója.

Nemanja Matic: A szerb labdarúgó 2009 nyarán került a Chelsea csapatához a Kosice együttesétől 1,5 millió fontért. Akkoriban nem tudta magát beverekedni magát a csapat, így 2011-ben a Benficához került, 2014 tele óta pedig ismét a londoni „kékek” játékosa.

Eric Cantona: A United 1,2 millió fontot pengetett ki még 1992 nyarán a Leedsnek. Összesen 5 idényt húzott le a „vörös ördögöknél”, igazi hírnevet itt szerzett magának, és természetesen ennél a klubnál vált legendás alakká. A francia nemzeti csapatnál 1987-1995-ig volt a keret tagja.

Ole Gunnar Solskjaer: A Manchester United 1996-ban csapott le a norvég labdarúgóra. A „vörös ördögök” 1,5 millió fontot pengettek ki érte a Molde csapatának. Összesen 11 szezont húzott le a United labdarúgójaként. Az utolsó 3-4 évében azonban rengeteg komoly sérülést szedett össze. A norvég legenda jelenleg a Molde edzője.

Nicolas Anelka: A francia „zsoldosért” 1996-ban csapott le az Arsenal. Az „ágyúsok” 500 ezer fontot fizettek érte a PSG-nek. Csupán 2 évet töltött el a londoni klubnál, majd onnan a Real Madridhoz került. Legnagyobb sikereit a Chelsea labdarúgójaként érte el. A francia válogatottban 1998-ban mutatkozott be, egészen 2010-ig számítottak rá.

Képforrása: Goal.com

Németh Boldizsár