Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Remekül teljesít a Bayern nyári szerzeménye!

Nemcsak Németország, hanem a világ egyik legjobb és legnagyobb múlttal rendelkező klubja a Bayern München a nyári átigazolás során nem éppen a nagy nevekre fókuszált ezúttal. Az egyik idei szerzeményre most részletesebben is kitérünk.

cropped_REU_2304456

A nyáron talán még megannyi Bayern München szurkoló fogta a fejét, amikor meglátták, hogy Kingsley Comant leigazolta az együttes. Habár a tehetsége egyértelműen ott lappangott benne, se a Juventusba, se a Paris St. Germainbe nem igazán tudta megvillogtatni képességeit. Nos, valószínűleg azóta már rengeteg bajor szimpatizáns elvette a kételyeit az ifjú franciát illetően, hiszen remekül teljesít hétről-hétre a német együttesben, illetve mondhatni húzóembere lett a Bayernnek.

Coman már nagy fiatalon, mindössze 16 éves korában bemutatkozhatott nevelő együttesében, azaz a Paris St. Germainben. A gyors debütálás ellenére nem ragadt meg az első csapatnál, csupán 4 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a fővárosi klubnál. A 2014-es nyári átigazolás során a Juventushoz igazolt a több játéklehetőség reményében. Kétségtelenül jóval több meccsen léphetett pályára, mint Párizsban, viszont az áttörésre való esélyt Torinóban sem igazán kapta meg. A bajnokságban lejátszott 14 meccséből is mindössze 5-ször volt kezdő, a Bajnokok Ligájában az időhúzó csere szerepét töltötte be inkább, az Olasz Kupában pedig 1-szer kapott lehetőséget a kezdőben. Összesen 20 tétmérkőzésen kapott esélyt 1 gólt szerzett és 2 gólpasszt osztott ki. Amit az előző két állomáshelyén nem tudott megcsillogtatni, azt most Münchenbe megtudja. A bajnokságtól kezdve a Bajnokok Ligájáig rendre a kezdőben kap helyet. Eddig 12 összecsapáson kapott lehetőséget minden frontot egybe véve, ezalatt 3 találatig jutott és 7 gólpasszt osztott ki társainak.

Képforrása: www.thescore.com

Németh Boldizsár