Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Real Madrid lecsapna a Róma középpályásra!

A Marca szerint a Real Madrid az AS Róma középpályásával erősítené meg a keretét. Ez a játékos nem más, mint a 25 éves bosnyák Miralem Pjanic.

miralem_pjanic_hd_wallpaper_v1__hkm_by_hkm_graphicstudio-d75gi2v

A Marca információ szerint a Real Madrid érdeklődik az AS Róma középpályása, nevezetesen Miramel Pjanic iránt. A bosnyák labdarúgó évek óta az olasz fővárosi klub egyik meghatározó emberének számít. Az idei szezonban eddig remekül teljesít a Róma játékosa. A dolog pikantériája az, hogy korábbi értesülés szerint a Real ősi riválisa, azaz a Barcelona is érdeklődik Pjanic iránt.

Miralem Pjanic a Metz csapatában kezdte meg a karrierjét. Nevelő együttesénél egy évet húzott le. Összesen 32 bajnokin lépett pályára, ezalatt 4 gólt szerzett. Tehetségéhez nem fért kétség, így gyorsan le is csapott rá az aranykorszakát élő Lyon. A bosnyák labdarúgó 4 szezont húzott le, az akkori legkiemelkedőbb francia együttesnél, 120 tétmérkőzésen kapott lehetőséget 16 találatig jutott. Az AS Róma 2011-ben csapott le rá. A „farkasok” 11 millió eurót pengettek ki érte. Miralem már az ötödik idényét kezdte meg az olasz klubnál. Teljesítményére sosem lehetett panasz, évek óta az együttes meghatározó személyisége. Összesen eddig 159 meccsen léphetett pályára, ezalatt 26 találatig jutott. A bosnyák válogatottban 2008-ban mutatkozhatott be. Eddig 65 meccsen kapott esélyt, ezalatt 9 gólt jegyezhettek fel a neve mellé. A transfermarkt 30 millió euróra becsli az átigazolási értékét.

Képforrása: www.deviantart.com

Németh Boldizsár