Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Arsenal: Célkeresztben a Portó középpályás!

Az Arsene Wenger vezette Arsenalt idén sem kerüli el a szokásos sérülés hullám. A londoni „ágyúsok” a Portó tehetségével erősítenék meg a keretüket. 

ruben-neves-porto_luosn3ergxh1j72q9uzg1inr

A The Sun információ szerint az Arsenal érdeklődi a Portó 18 esztendős játékosa, nevezetesen Ruben Neves iránt. A londoni „ágyúsok” akár 12 millió fontot is képesek lennének kipengetni az ifjú középpályás játékjogáért.

Ruben Neves a Portó utánpótlásában nevelkedett, majd ott is vált profi labdarúgóvá. A tavalyi szezon során már 37 tétmérkőzésen léphetett pályára. Az idei kiírás során jelenleg 12 meccsen van túl, a különböző kupa sorozatokban. Ami a portugál válogatottat illeti, megjárta a különböző utánpótlás csapatokat, illetve már bemutatkozhatott a felnőttek között is, ahol két mérkőzésen túl is van. Ott volt az idei U21-es Európa bajnokságon, ahol a második helyen végzett társaival. Ugyan ebben az évben megválasztották hazája legtehetségesebb játékosának.  Fiatal kora ellenére a transfermarkt már 4,2 millió fontra taksálja az átigazolási értékét.

Képforrása: www.goal.com

Németh Boldizsár