Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Belga tehetséget igazolna a Spurs!

A Tottenham Hotspur belga tehetséggel erősítené meg a támadó szekcióját. A londoni klub továbbra is keresi Harry Kane mellé a megfelelő helyettest, hiszen egyedül az angol tölti be a csatár szerepét, akinek esetleg kiesése tehát nagy érvágást jelentene. 

rc-lens-v-olympique-de-marseille-french-ligue-1

A Tottenham Hotspur szeretné leigazolni a Marseille gólfelelősét, nevezetesen Michy Batshuayit – állítja a L’Equipe. A Spurs mellett állítólag a West Ham United is szívesen a soraiban tudná a belga tehetséget. 

Michy Batshuayi a Standard Liege színeiben vált profi labdarúgóvá. Mindössze 17 esztendős volt, mikor bemutatkozott a felnőttek között a 2010/2011-es kiírás során. A következő idénytől alapembere lett nevelő együttesénél, ahonnan 2014 nyarán távozott. Összesen 120 találkozón kapott lehetőséget, mely során 44 gólt szerzett. A Marseillenél tavaly kiegészítő embernek számított, viszont idén a csapat egyik, ha nem a legjobb játékosa. Minden frontot egybe véve 61 mérkőzésen léphetett pályára, ezalatt pedig 25 találatot jegyezhettek fel a neve mellé. 

Képforrása: metro.co.uk

Németh Boldizsár