Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: Suárez elárulta, hogy miért hagyta el a ’Poolt

Ugyan három és fél esztendő alatt kis híján bajnoki címhez segítette hozzá a Liverpool csapatát Luis Suárez, az uruguayinak végül be kellett érnie egyetlen Ligakupa győzelemmel. És hát ismerve a kvalitásait, a dél-amerikai támadó ennél többre hivatott.

suárezbltrófea001

2014-es remeklésének (is) hála a korábbi Ajax-felfedezett a harapós eltiltása ellenére is az FC Barcelona együtteséhez szerződhetett. Ahogy akkor, úgy jelen pillanatban is más szintet képvisel a spanyol bajnoki és Bajnokok Ligája címvédő együttes, mint a Liverpool.

Ez utóbbi ténnyel már 2014-es klubváltásakor is tisztában volt Suárez, aki a mai napig vissza sír a „Kop”. Az uruguayi sztár a minap végre elárulta, hogy mi játszotta a legfőbb szerepet abban, hogy a Barcához csatlakozzon, lassan már másféléve:
„Az volt a vágyam, hogy a Liverpool az elit klubok között játszhasson, mert már öt éve nem szerepeltek a BL-ben. Sokat beszéltünk róla az öltözőben. Ha a Liverpool nincs ott a Bajnokok Ligájában, nehéz rábeszélni a legjobb játékosokat, hogy a klubhoz jöjjenek. Ezért jöttem a Barcelonához, meg kellett ragadnom a lehetőséget, hogy ne csak játszhassak a sorozatban, hanem meg is nyerjem.” – árult el kulisszatitkot 81 millió fontos átigazolásáról, Suárez.

A jó Luis egyébként nem is kellett, hogy sokat nélkülözzön álmát illetően, ugyanis tavasszal a Juventus-t verve nyerte meg csapattársaival a legrangosabb európai klubtrófeát.

Kép forrása: www.goal.com

Balogh József