Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: Összecsap az élmezőny – előzetes

Az angol bajnokságban immáron a 26. fordulót rendezik, ahol is a tabellát tekintve igazi csúcsrangadók jönnek, ugyanis az első 4 helyezett egymással csap össze. Nézzük mi vár ránk a hétvégén.

sanchez

A szombati nap nyitótalálkozóján a bajnokság slágertémájának számító Louis van Gaal és együttese a Manchester United látogat az egyik kiesőjelölthöz a Sam Allardyce vezette Sunderlandhez. A “Vörös Ördögök”  az elmúlt két találkozón már biztató játékot mutattak, az előző fordulóban a Chelsea elleni rangadón mindössze két perc választotta el őket a győzelemtől. A “Fekete Macskáknál” már közel sem ilyen rózsás a helyzet, 4 mérkőzés óta nyeretlen a csapat, ám az előző körben a Liverpool ellen a sírból hozták vissza az 1 pontot, ami nagy lökést adhat nekik a folytatásra. Ennek ellenére és a United hektikusságát is félretéve Wayne Rooneyék a találkozó esélyesei.

A folytatásban a 4 órás idősávban, az élmezőny nem képviselteti magát. E szakasz legérdekesebb találkozója a Watford látogatása lesz a Crystal Palace otthonában. Két masszív csapat, akik még megpróbálják elcsípni a nemzetközi kupaindulást. Alan Pardew együttese finoman szólva sincs jó formában, a Palace ugyanis 8 mérkőzés óta képtelen begyűjteni a 3 pontot.

A szombati nap zárótalálkozóján jön az alsóház rangadója, bármilyen furcsa is leírni ezt és a Chelseat egy mondatban, de jelen helyzetben ez van. A londoni kékekhez a Newcastle látogat. Gus Hiddink irányítása alatt a Chelsea még mindig veretlen, ám itt inkább a döntetlenek domináltak mint a győzelmek, ennek is “köszönhető”, hogy a tabellán nem sikerült komolyabban előrelépni. A “Szarkák” McClaren vezetésével továbbra sem tudnak kiegyensúlyozottan teljesíteni. Ennek is köszönhetően nem ők a találkozó favoritjai.

A vasárnapi napon aztán érkezik a felső ház, méghozzá igazi rangadókkal amik nagyban befolyásolhatják bajnokság végkimenetelét is. A játéknapot az éllovas Leicester City nyitja, méghozzá a jelenleg bronzérmes Arsenal otthonában, az Emiratesben. A “Rókák” az előző kanyarban a Manchester Cityt győzték le bántóan simán, méghozzá az Etihadban, így különösebb félnivalójuk Lonodon ezen felén sincs. A két csapat még a bajnokság legelején találkozott, ekkor Wengerék 5-2-re bombázták le idegenben, az akkor még veretlen Leicester, így elmondhatjuk, hogy ők is kellemes szájízzel érkeznek a találkozóra, ráadásul az előző fordulóban is diadalmaskodni tudtak. A kérdőjel már felkiáltójellé alakult át, az ügyben, hogy a Leicester igenis megtudja nyerni a bajnokságot, amihez hatalmas lépés lenne ez a győzelem. Igazi 3 esélyes találkozónak lehetünk szemtanúi.

A folytatásban jön egy kis szünet -mármint ami a rangadókat illeti – amit a szintén teljesen kiszámíthatatlan Jurgen Klopp által dirigált Liverpoollal és az ő vendég játékával a liga utolsó Aston Villánál lehet elütni. A “Vörösök” hét közben búcsúztak az FA kupától, így komolyan össze kell szedni a német mesternek a csapatát, akik jelen formájukban a romokban hevernek. A másik oldalon Remy Garde csapata pedig tovább küzd a mellett, hogy legyen esélye a bent maradásra a hajrához érkezve.

A forduló zárótalálkozóját pedig Manchesterben rendezik, ahol a Manchester City a tabella 2. helyezettjét a Tottenhamet fogadja. Hazai győzelem esetén a City megelőzheti riválisát és roboghat a Leicester után. Manuel Pellegrininek azonban nem lesz egyszerű feladata, ugyanis a Mauricio Pochettino által összerakott Spurs brutál kemény. A City a védelemben továbbra is foghíjas, amit könnyen ki lehet használni, láthattuk ezt a “Rókák” elleni mérkőzésen is. Elől Agueroval azonban lehet keresnivalója a csapatnak. Legutóbbi találkozásukból a Tottenham meríthet erőt, ugyanis akkor a Spurs hazai pályán 4-1-re megsemmisítette a Cityt. Csak úgy mint az Arsenal – Leicester, úgy itt is 3 esélyes a találkozó.

A 26. forduló menetrendje:

02.13. Szombat:

13:45 Sunderland – Manchester United (Digi Sport 1)
16:00 Bournemouth – Stoke City
16:00 Crystal Palace – Watford
16:00 Everton – West Brom (Digi Sport 1)
16:00 Norwich – West Ham
16:00 Swansea – Southampton
18:30 Chelsea – Newcastle 

02.14. Vasárnap

13:00 Arsenal – Leicester City (Digi Sport 1)
15:05 Aston Villa – Liverpool (Digi Sport 1)
17:15 Manchester City – Tottenham (Digi Sport 1)