Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Tottenham: Hosszabbítás előtt az együttes legfontosabb láncszeme!

Remek idényt fut az angol labdarúgó – bajnokság (Premier League) idei kiírásában a Tottenham Hotspur. A rengeteg fiatal futballistát foglalkoztató “sarkantyúsok” szép játékkal, illetve javarészt nagyon egyenletes teljesítménnyel rukkolnak elő ebben a szezonban. 

Mauricio-Pochettino-the-m-012

Két évvel hosszabbíthatja meg élő kontaktusát a Tottenham Hotspur menedzsere, nevezetesen Mauricio Pochettino. Az argentin szakember és a vezetőség szóban egyezett meg egymással. Ha az írásos megállapodáson is túl estek a felek, akkor 2021 júniusáig fogja szerződés kötni a londoni együtteshez.  “Könnyű döntés volt. Amikor boldog vagy, mikor úgy érzed, hogy az emberek szeretnek, és a klubnál óriási lehetőségek vannak, akkor miért váltanál?” Úgy vélem a jövőben nagy dolgokra leszünk képesek. Hiszek abban, amit ennél a klubnál felépítettünk. Itt akarok maradni.” 

Mauricio Pochettino 2014 nyarán vette át a Tottenham irányítását, aki Tim Sherwoodot váltotta a csapat élén. Sokáig úgy tűnt, hogy a “sarkantyúsok” újra mérvadó együttessé válhatnak a Premier League-ben és nemzetközi szinten is, de egy idő után valami megszakadt a klubbon belül. Gareth Bale távozása után még nagyobb űr keletkezett az együttes háza táján, hiszen az érte kapott temérdek pénzt nem éppen megfontolt keretek között költötték el. Pochettinonak hála az utóbbi két évben helyre állt a rend, az argentin tréner egyértelműen a londoni gárda legfontosabb láncszemének számít, hiszen kevés szakember van a világon, aki egy ilyen fiatal társaságot a dobogóig vezetne. 

Németh Boldizsár