Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: megvan a kieső

Mai napon befejeződött az OTP Bank Liga 2015-16-os szezonja, s az is eldőlt, hogy a kieső Békéscsabát mely csapat követi az NB II-be.

MTK – Vasas: 0-2 (0-0)

MTK: Hegedűs – Bese, Grgic, Poór, Vadnai – Thiam (Baki), Vass Á. – Gera (Hujber), Kanta, Hajdú (Strestik) – Nikacs
Vasas: Hermány – Romic, Korcsmár, Debreceni, Ristevski – Vida, Berecz – Ádám (Preklet), Müller (Pavlov), Remili – Novák (Ferenczi)

gólszerző: Vida (0-1), Pavlov (0-2)

sárgalapok: Grgic, Gera D.

www.mtk.hu

www.mtk.hu

 

Dunaújvárosban rendezték a fővárosi összecsapást. Külön pikantériája, hogy az MTK múlt héten kikapott a Puskás Akadémiától, tehát az ő “érdemük” is, hogy még a Puskásnak az összecsapás előtt volt esélye a bent maradásra. A 11.percben Gera Dániel óriási kapufát lőtt. Történt, hogy 20 méterre a kaputól szabadrúgáshoz jutott, az MTK, Kanta legurította s Gera óriási kapufát lőtt. Az ellentámadásból Remili szemben állt már Hegedűssel, s 10 méterről a kapu mellé lőtt. Nem született gól az első félidőben, viszont a Felcsúton 2 is, így a szünetre úgy vonultak a csapatok, hogy tudhatták a Vasas kiesésre áll.

Hirtelen a semmiből egy óriási góllal, vagy talán, ha úgy nézzük potyagóllal, vezetést szerzett a Vasas. 35 méterről szabadrúgáshoz jutott a piros – kék egylet, melyet Vida Máté kapura ívelt, Hegedűs pedig vetődött, de mivel kint állt, átjutott fölötte a kapuba a labda. Majd az MTK hagyott ki óriási helyzetet, miután Gera lövését védte Hermány. Majdnem kettő! A 75.percben Remili lövését óriási bravúrral védte Hegedűs, mely után a labda Novák elé került, aki belőtte a kapuba, de…. Lesen volt. De 93.percben eldőlt, a kieső csapat, nem a Vasas lesz, hisz megszerezték a 2.góljukat, így már esély nem volt az MTK egyenlítésére. Pavlov betört a 16-oson belülre a védők nem tudták szerelni, s 10 méterről belőtte a 2.találatot. Így a Vasas jövőre is az NB I -ben szerepelhet!

 

Puskás Akadémia – Budapest-Honvéd: 2-1 (2-0)

Puskás: Pogacsics – Pauljevics, Fiola, Tar, Nagy Zs. – Bacelic-Grgic, Zsidai – Pekár, Polonkai (Márkvárt), Zsótér (K. Mészáros) – Castillion (Sallai)
Bp. Honvéd: Horváth A. – Ikenne-King, Kamber, Bobál, Baráth (Botka) – Nagy G., Hidi – Holender (Kovács D.), Vasziljevics, Youla (Constantinescu) – Eppel

gólszerzők: Bacelic Grgic (1-0), Tar (2-0), Bobál D. (2-1)

sárgalapok: Sallai, Pogacsics ill. Ikenne – King

www.rangado.hu

www.rangado.hu

Vajon Puskás egykori egyetlen magyar klubja kiejti a legnagyobb magyar focistáról elnevezett klubot? Ez az egyik kérdés volt a forduló előtt. Igaz attól még, hogy a Puskás megveri a Honvédot, még nem jelentette automatikusan a felcsúti bent maradást, hisz a Vasas pontvesztésére is szükség volt. Egyből támadólag is lépett fel a hazai csapat. Zsótér 15 méteres lövését védte szépen Horváth. A 13.percben még a vendégkapus is hibázott, hisz rosszul jött ki, de Zsidai kiszorított helyzetből az üres kapu mellé lőtt. A 20.percben Polonkai ugratta ki Bacelic-Grgicet ő befutott a 16-oson belülre, s laposan előtte a labdát a kifutó Horváth mellett, s megszerezte a vezetést csapatának. Ez ekkor azt jelentette, hogy vezet a Puskás és Vasas pedig x-re állt az MTK ellen, így a Felcsút a bent maradó. Továbbra is támadott a Puskás, a 31.percben szöglet után Tar Zsolt egy szép lövéssel meglőtte csapata 2.találatát, így már egyre nagyobb volt az esély a hazai győzelemre. Igaz bármennyire nyer a Puskás, ha a Vasas is győz, a piros – kékek maradnak bent. A szünetben bent maradásra a Puskás állt.

Második félidőnek is a Puskás indult meg támadólag. Pekár lövését Horváth védte. Közben megszerezte a vezetést a Vasas, tehát bármit csinálhatott onnantól fogva a Puskás, az NB II-re készülhettek. De a szurkolók azért bíztak benne, hogy hátha egyenlít az MTK. A 71.percben Eppel hagyott ki egy helyzetet. Támadott – támadott a Puskás. Érdekesség, hogy a 83.percben a Puskás kapusa időhúzásért sárgalapot kapott. Jöttek a hírek, a Vasas meglőtte 2. gólját, amely már azt jelentette, hogy hiába nyer ma a Puskás, készülhetnek a 2.osztályra. A hosszabbítás perceiben szépített a Bp. Honvéd. Egy szöglet utáni kavarodás után Kamber Bobál elé fejelte, aki pedig befejelte a kapuba szépítő találatot. Az állás már nem változott, így győzelemmel ugyan, de búcsúzott az NB I-től a Puskás Akadémia.

Endrődi Dávid