Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Jet-Sol Liga: Pontosztozkodás a nyugati rangadón

Korábban kialakult a felsőházi helyosztók párosítása, csak az a kérdés, melyik együttes kezdi hazai környezetben az éremcsatákat.

Nagy csatát hozott a nyugati rangadó. - fotó: ETO FC Győr Facebook

Nagy csatát hozott a nyugati rangadó. – fotó: ETO FC Győr Facebook

Nyugaton kezdődött az ötödik forduló a felsőházban, ahol a Viktória a Győrt fogadta. Tulajdonképpen tét nélkül bírt az összecsapás, habár közel sem volt mindegy, mi a végeredmény, lévén mindkét csapat a pályaelőnyért hajt. Ennek szellemében kezdtek a csapatok, Csordás Csaba és Horváth Tamás is a legerősebb kezdőjét vezényelte pályára. A kiegyenlített összecsapáson igencsak kitettek magukért az együttesek. Felváltva forogtak veszélyben a kapuk, hogy aztán a mezőnyben gyűrjék egymást a felek. Az első játékrészben komolyabb helyzet nem adódott, míg a szünet után a rosszabb pozíciót elfoglaló Viktória próbált ráerőltetni akaratát a vendégekre, kevés sikerrel. Az összkép alapján igazságos döntetlen született.

Viktória-Trend Optika – ETO FC Győr 0-0
Király Sportlétesítmény, vezette: Szabó II. Zoltán
Gólszerzők:
Sárga lapok: Vörös V. (24.) ill.: Süle D. (44.), Sister (78.)
Kiállítva:

Viktória: Bíró – Kun, Manhart, Balogh H., Vörös V. (Magyar V., 54.) – Harsányi, Csidei (Bátorfi B., 81.) – Szakonyi, Fábián D., Horváth V. – Siklér (Kiss Zs., 85.). Vezetőedző: Csordás Csaba

ETO: Szabó E. – Kovács L., Sister, Tóth A., Fél P. – Öreg C. – Fél A., Süle D. (Kardos E., 89.), Kalmár V., Soós A. (Horváthová, 62.) – Mészáros D. (Fleck N., a szünetben). Vezetőedző: Horváth Tamás

Gavalovits Sándor