Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Honvéd: 3 biztos távozó

Azt már hetek óta rebesgetik, hogy távozhat Kemenes Szabolcs a Budapest – Honvéd korábbi elsőszámú kapusa. Tavasszal sérüléssel bajlódott, felépülése után sem lépett már pályára a kiváló hálóőr. A mai napon pedig újabb két távozóról értesült a Nemzeti Sport.

Ignjatovic balra, akár másik magyar csapatban is kiköthet (fotó: m4sport.hu)

Ignjatovic balra, akár másik magyar csapatban is kiköthet (fotó: m4sport.hu)

Aleksandar Ignjatovic távozását is hosszú ideje sejteni lehetett, hisz tavasszal összesen 1 meccsen lépett pályára, a korábban meghatározó szerepet betöltő középső védő.  Ignjatovic posztján a fiatal Bobál Dávid szerepelt, aki után ugye még az előző bajnokságban “fejpénz” járt, hisz 1995 utáni születésű. A másik középső védő pedig Ivan Lovric, aki megkapta a magyar állampolgárságot, így nem számított külföldi játékosnak. Ignjatovic viszont továbbra is szerb maradt, s mivel a Honvéd figyelt arra, hogy ne lépje túl a 3 nem magyar játékoslimitet, így partvonalon kívülre került. Bobál ebben a szezonba bejátszotta magát, Lovric is kiválóan teljesített, s a következő szezonban, ugye 1996 utáni játékosok után jár a “fejkvóta”, ráadásul kettő ilyen korú játékost kell bevetni, várható volt, hogy Ignjatovic távozni fog. Nyáron lejár a szerződése, s nem kínálnak neki újat.

Több kispesti gólnak nem örülhet Youla (m4sport.hu)

Több kispesti gólnak nem örülhet Youla (m4sport.hu)

A 3.távozó személye, valahol meglepő lehet, valahol nem. Hisz az egész szezont nézve meghatározó szerepet töltött be a Honvéd csapatánál, de korát nézve, már nem a jövő embere. 29 meccsen 5 gólt szerzett Souleymane Youla, november lesz 35 éves. Korábban nagyobb európai csapatoknál is megfordult a szélvész-gyors guineai csatár, aki szinte biztos, hogy nem hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését. Ő is a légiós szabálynak , illetve a két 1996 után született játékos szerepeltetésének lehet az áldozata.

Endrődi Dávid