Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Legyőzik-e Ronaldóékat otthon az angolok? – ELŐZETES

A Bajnokok Ligája elődöntőjében első mérkőzése nem hozott gólokat. A Real Madrid a Manchester City otthonában 0:0-s döntetlent ért el. Ez részben köszönhető volt az angolok kapusának, Joe Hartnak. A ma esti visszavágóra mindkét együttesnek jobb teljesítményt kell nyújtania az előző heti teljesítményéhez képest, mivel ezen a párharcon dől el a döntőbe jutás sorsa. A Real Madrid már átélte a döntőbe jutás és a Bajnokok Ligája megnyerésének érzését, azonban a Manchester City történetében ez lenne az első finálé a legrangosabb európai kupasorozatban.  

realcity

Bajnokok Ligája
Elődöntő – 2. mérkőzés
Real Madrid – Manchester City 20:45 (Sport 1, M4 Sprt)
Helyszín: Santiago Bernabéu stadion (Madrid)

Manchester City

Forma

Vereséggel hangolt a csapat a ma esti Bajnokok Ligája összecsapásra. Manuel Pellegrini a csapat sztárjait pihentette, így kapott lehetőséges Iheanacho a kezdőben, aki két góllal hálálta meg a mesternek, hogy beállította. A lefújás után azonban nem örülhettek, mivel a Southampton hazai pályán 4:2-re ütötte ki a csapatot. A bajnokságban az együttes célja a harmadik hely elcsípése, amire a hátralévő fordulókban még megvan az esélyük. Agüero, de Bruyne és Kompany holnap este megújult erővel léphetnek pályára, mivel hétvégén pihentette őket a chilei mester.

Sérültek

David Silva sérült, azonban Yaya Touré felépült sérüléséből, így ő pótolhatja a spanyolt.

Real Madrid

Forma

A spanyol bajnokságban kemény végjátékra számíthatunk, mivel hárman akarják megkaparintani az első helyet. A fővárosiak szombaton léptek pályára, így egy nappal többet pihenhettek, mint angol riválisuk. A Real Sociedad otthonába látogattak, ahol ugyan nyertek, de csak szűkösen egy góllal. Az eredmény betudható annak, hogy Zidane pihentetni akarta a játékosait a sorsdöntő szerdai összecsapásra.

Sérültek

Benzema és Casemiro hagyja ki a találkozót. Cristiano Ronaldo felépült a sérüléséből.

Egymás elleni

A két csapat már 2012-ben megmérkőzött egymással. 2012-ben a Real Madrid hazai pályán 3:2-re tudott győzni, idegenben viszont döntetlent ért el, azonban ez elég volt a továbbjutáshoz. Az idei kiírásban, az első mérkőzésen 0:0-s döntetlent ért el a két csapat.

Nagy Gábor