Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Videoton: Berg az edző – hivatalos!

Minden napra van egy bejelentés valamelyik NB I-es csapatnál. Hétfőn Horváth Ferenc távozása a Vidinél, kedden Teodoru Vaszilisz maradása az MTK-nál, tegnap pedig Nebojsa Vignjevic hosszabbítása az Újpestnél, szolgáltatta a témát. Ma pedig hivatalossá vált a korábbi Manchester United védő Henning Berg kinevezése a Videotonnál.

www.vidi.hu

www.vidi.hu

Hét elején jelentették be, hogy nem hosszabbítják meg Horváth Ferenc lejáró szerződését az ezüstérmes csapatnál. Ma pedig már hivatalos lett az is, hogy Berg lesz a következő két szezonban a vezetőedző.

„Játékosként és a Legia edzőjeként is bajnoki címekért és kupákért küzdöttem, ezen Magyarországon sem tervezek változtatni. A Videoton FC az ország egyik vezető klubja, bár most még a Ferencvárosnak van egy kis előnye, de biztos vagyok benne, hogy felvesszük velük a versenyt, és harcban leszünk az aranyérmekért. Edzőként vonzó feladat egy olyan klubnál dolgozni, amely címekért küzdhet, nem mellesleg pedig indulhat nemzetközi kupában is. Tudom, hogy a szezon vége nagyon jól sikerült a csapatnak, bízom benne, hogy az ezüstérem miatt minden játékos feldobva kezdte meg a szabadságot, és szeretném, ha ugyanilyen hangulatban folytatnák majd a felkészülés megkezdésétől is. Sokat beszélgettem Kovács Zoltánnal, tudom, hogy a klubnál mindenki azért dolgozik, hogy címeket nyerjünk és jól szerepeljünk majd Európában, tetszik, hogy ilyen ambiciózus csapatnál dolgozhatok a jövőben“– nyilatkozta Henning Berg a vidi.hu-nak.

„Büszkék vagyunk arra, hogy egy ilyen kaliberű vezetőedzővel tudunk nekivágni a következő szezonnak. Henning Berg komoly játékosmúlttal rendelkezik, és már vezetőedzőként is bizonyította képességeit, ugyanakkor még mindig fiatal és rendkívül motivált. Magasak az elvárásaink vele szemben, és hiszek benne, hogy jövőre együtt ünnepelhetünk bajnoki címet, a mostani nyáron pedig minél messzebb jutunk vele az Európa Ligában. Biztos vagyok abban, hogy olyan edzőt sikerült most megnyerni, aki szemléletében, mentalitásában nagyon sokat adhat a klubnak, a játékosoknak és az egész magyar futballnak” mondta Kovács Zoltán sportigazgató, szintén a vidi.hu-nak

Endrődi Dávid