Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Bundesligából igazolt kapust a Liverpool! – hivatalos

A Bundesligából igazolt kapust az angol élvonalbeli labdarúgó – bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool – adta hírül az együttes hivatalos honlapja. 

thumb_21801_default_news_size_5

A Liverpoolnál folytatja pályafutását a Mainz ifjú portása, nevezetesen Loris Karius, akivel hosszú távú szerződést kötött az angol együttes. A “vörösök” nem hozták nyilvánosságra az átigazolási díjat, de több angol forrás szerint is 4,7 millió font ellenében érkezett a 22 esztendős hálóőr. 

Loris Karius számára nem ismeretlen az angol közeg, hiszen 2009-2011-ig a Manchester City akadémiáján pallérozódott, majd ezt követően került a Mainz kötelékébe. A német együttes első számú kapusává a 2013/2014-es szezon folyamán vált. A Bundesligában összesen 96 mérkőzésen léphetett pályára, melyek során 32 alkalommal maradt érintetlen a hálója. 

Németh Boldizsár