Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nagyobb a füstje, mint a lángja

Edzésen szenvedett sérülést Cristiano Ronaldo, a Bajnokok Ligája fináléjára készülő Real Madrid portugál ásza, ám szerencsére nincs komolyabb baj.

fotó: twitter

fotó: twitter

Húzza az ág a Real Madridot, amely Raphaël Varane után a legnagyobb ászát is elveszíthette volna. Cristiano Ronaldo a ma délelőtti edzésen, miután a tartalék kapusa, Kiko Casilla ütközött vele, rosszul fogott talajt. A portugál zseni combsérülést szenvedett, és tíz perc után a egészségügyi stáb támogatásával bicegett le a pályáról. Zidane ugyanakkor bízik benne, hogy a szombaton 20.45-kor kezdődő BL döntőre felépül Ronaldo. A francia szakember érthetően csalódott, de bízik benne, az aranylabdás támadó felépül szombatra, ám az is elképzelhető, hogy elővigyázatosságból nem lép pályára a San Siróban. „Már szombaton is korábban fejezte be az edzést – fogalmazott Zidane. – Elővigyázatosságból az egymás közötti játékban nem vett részt, és bíztam benne, a BL döntőre egészséges lesz, fizikailag jó formában volt, így nem láttunk okot, hogy ne küldjük pályára. Azonban a keddi edzés után már biztos, hogy sérülése nem teszi lehetővé a milánói játékát, ennek ellenére bízom benne, hogy játszhat.” Hogy a portugál mikor lehet ismét teljesen fitt. „Elsőre két-három hetet jósoltak, de remélem, nem súlyos a sérülés, és az Eb-n nagyot alkothat.” – bizakodott a francia szakember.

A legfrissebb információk szerint viszont semmi akadálya nem lesz Ronaldo játékának. Az érintett maga erősítette meg, szombatra teljesen rendbe jön. „Jól vagyok. Kaptam egy rúgást az edzésen, de biztos vagyok benne, hogy holnapra elmúlik a fájdalom. Nyugodt vagyok.” – jelezte a portugál klasszis. Az orvosi jelentések is alátámasztják, nem súlyos a támadó állapota. Így aztán egyedül Raphaël Varane kénytelen kihagyni a milánói döntőt. Ennek következtében nagy valószínűség szerint a Sergio Ramos, Pepe duó kezd majd belső védőként, míg Ronaldo csatlakozhat a Bale, Benzema duóhoz.

Videó az esetről:

https://www.youtube.com/watch?v=d4tc3yyAKZU

Gavalovits Sándor