Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: Dani Alves elmegy, van is helyette kiszemelt

Tegnap már írtunk róla, hogy Javier Mascherano ügyében jól haladnak a tárgyalások a Juventusszal, ám a nagy hír még csak ezután jött – Dani Alves is elhagyja Barcelonát.

Screen-Shot-2016-05-26-at-10.49.55

Habár hivatalosan egyik hírt sem erősítették még meg, utóbbit már tényként kezeli a spanyol sajtó. Dani Alves egy éve nagy dilemmában volt, hogy menjen, vagy maradjon Katalóniában – végül a maradás mellett döntött. A szerződésében viszont van egy olyan pont, ami szerint ő a szezon végén akár ingyen is távozhat. Ezt akarja kihasználni a Juve, amely állítólag már mindenben megegyezett az érintettekkel.

Marad tehát a kérdés: ki jön a helyére? A barcelonai Mundo Deportivo azonnal rávágta a választ: Hector Bellerin. Az Arsenal védője köztudottan Barca-nevelés, ám eddigi nyilatkozatai alapján nem vágyik vissza korábbi klubjába.

“Minden évben elmondom, hogy az én otthonom Angliában van. Itt élek már több éve, itt él a családom és a barátnőm is. Nagyon boldog vagyok itt és jelenleg nem nézelődök máshová, csak az Arsenallal foglalkozom.” – mondta Bellerin.

Egyébként nem ő az első barcelonai, aki fiatalon került az Arsenalhoz és ez a szituáció kicsit hasonlít ahhoz, ami Cesc Fabregasszal volt. Az Arsenal akkori kapitánya visszament régi klubjába, manapság pedig a városi rivális (Arsenal-szempontból) Chelsea csapatát erősíti.

A 21 éves Bellerin 2003-tól 2011-ig játszott a Barcelonában, a Mundo szerint pedig adja magát, hogy ő legyen a legfőbb célpont. Benne van a “Barca DNS” és bizonyára remekül illeszkedne  csapat szisztémájába is. A klub állítólag nagyobb összegeket sem sajnálna érte.

Kezdődhet a hajtóvadászat.