Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Chelsea: Conte nem tart igényt a brazil játékosra! – sajtóhír

Brit lapértesülés szerint az angol élvonalbeli labdarúgó – bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea élére kinevezett Antonio Conte nem tart igényt a londoni gárda brazil játékosára. 

gettyimages-504811724

Antonio Conte nem gördítene akadályt Oscar eladását illetően, míg Willian szolgálataira számítana, akit az elmúlt napokban a Manchester Uniteddel hoztak szóba – állítja a Daily Mail

Oscar 2012 nyara óta áll a Chelsea alkalmazásában, aki az Internacionaltól érkezett közel 20 millió font ellenében. A bemutatkozó idénye összességében jól sült el, hiszen a Bajnokok Ligájában a csapat legeredményesebb játékosának bizonyult, azonban hosszú távon nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A londoni együttes színeiben minden frontot egybe véve 192 mérkőzésen lépett pályára, melyek során 38 találatig jutott és 36 gólpasszt is kiosztott. 

Németh Boldizsár