Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Idegenben diadalmaskodott a belga válogatott! – videóval

Késő délutántól két Európa bajnokságra készülő együttes vívott egymással mérkőzést, melyen a svájci nemzeti csapat a belga válogatottat látta vendégül. A találkozó végén Marc Wilmots tanítványai örülhettek. 

13307392_1050737424961617_1756605988916836101_n

Svájc – Belgium 1-2 (1-1)
Helyszín:
Stade de Genéve
Gólszerzők:
Dzemaili(31.) ill. Lukaku(34.), De Bruyne(83.)
Kiállítás: Seferovic(80.) ill. –


A két csapat közötti összecsapást a vendég gárda kezdte valamivel jobban. Az első félidő folyamán a belgák több kísérletet tettek a vezetés megszerezésének érdekében, ez azonban végül a kevesebbet próbálkozó hazaiaknak sikerült. A 31. percben Dzemaili vette be Courtois hálóját, a svájciak viszont nem örülhettek sokáig, mivel három minutummal később Lukaku egalizálni tudott. A fordulást követően nagyon úgy festet, hogy egyik együttes sem lesz képes betalálni, mivel 1-2 ígéretesebbnek tűnő megindulást kivéve mindkét fél a labdabirtoklásra koncentrált. Ez az állítás egészen a 83. percig tartott, hiszen ekkor De Bruyne gyönyörű góljának köszönhetően Belgium megfordította a találkozót.  A 89. minutumban egy csodálatos mozdulatot láthattunk Origitől, de Sommer résen volt és bravúrral hárítani tudott. 

https://www.youtube.com/watch?v=XJ8DVhd4aqc

https://www.youtube.com/watch?v=aui0YTHexLQ