Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: Pellé verérletével nyertek az olaszok – videóval!

Olaszország is barátságos meccsel hangol a közelgő franciaországi Európa-bajnokságra, mostani ellenfelük Skócia volt.

Kép: forzaitalianfootball.com

Kép: forzaitalianfootball.com

“A türelem lesz a kulcs” – mondta az angol kommentátor még a meccs kezdetekor, utalva ezzel az olaszokra, akiknek fel kellett törniük a skót védelmet. Azt talán nem is sejtették, hogy ez a megállapítás nem csak rájuk, hanem a nézőkre is igaz lesz. Ezt a találkozót ugyanis leginkább úgy lehetett élvezni, ha valaki végtelen nyugalommal és türelemmel ült le a tévé elé és kész volt szembenézni a futball taktikus oldalával. A Conte vezette azúrkék csapat ugyanis átgondoltan és kimérten vetette magát munkába ezen a találkozón, ahol a divatos, rózsaszín mezben feszítő skótok nagyon szervezetten álltak ellent nekik. A hazaiak egyből kezdeményeztek és beszorították saját térfelére ellenfelüket – a tizenhatos környékén azonban elfogyott a tudományuk. A betömörülő rózsaszín-mezesek komoly feladat elé állították őket, amit az olaszok leginkább ívelésekkel, beadásokkal, védők mögé belöbbölt labdákkal próbáltak megoldani. A skótok aztán összekapták magukat és egy darabig még a játékszert is kisajátították, így ha csak néhány percig is, de uralták a játékot. Hosszú távon azonban az olasz csapat volt fölényben, komoly lehetőségük viszont nem volt túl sok – 4-5 komolynak mondható lövéssel próbálkoztak, ám a háló ezektől nem zörrent.

A második félidő is hasonlóan telt, csak az olasz elnyomás mértéke nőtt. Conte fiai sokkal határozottabbak voltak a középpályán, nem adták oda a labdát a másik csapatnak és aztán jobban is járatták azt. Gyorsabbak, fegyelmezettebbek voltak, nem tettek szívességet a skótoknak. Fölényük az 57. percben érett góllá, amikor is az Angliából jól ismert Graziano Pellé volt eredményes – ezzel nagy lépést tett csapatának a győzelem felé. A skótok erőt vettek magukon, de összességében nem tudtak elég veszélyesek lenni az egyenlítéshez. Nekik mondjuk ez a találkozó egyáltalán nem volt fontos. Skóciában most generációváltás zajlik – az utánpótlásban már kezdenek megmutatkozni az új képzés első jelei, ezeket szeretnék ők kamatoztatni a válogatottban is, minél hamarabb. Addig is be kell érniük egy vereséggel az Eb-re készülő Olaszország ellen, ami az ő szemszögükből nem is olyan rossz eredmény – egy fárasztó szezon végén, amikor a játékosok lélekben már a strandon nyaralnak. A kék mezesek viszont nem dőlhetnek hátra. Hiába húzták be ezt a meccset, ez a teljesítmény a tornán már kevés lesz. A felkészülés még tart, nem most kell a csúcsformájukat hozni, hanem majd akkor. Támadásban azért még van mit csiszolni a csapat játékán, ezt fel lehet jegyezni velük kapcsolatban.

Olaszország – Skócia 1-0
G.: Pellé (57.)

Baranyai Balázs