Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Videoton: Debrecenből jött az újabb erősítés

Tavaly ősszel gyengén kezdte a bajnokságot a Videoton. Csak a tavaszi bravúros szereplésének köszönhetően, illetve a vetélytársai gyengélkedése miatt lettek végül másodikak. Már nyár elején elkezdték az igazolásokat, a múlt héten Barczi Dávid, ma pedig egy újabb szélső érkezett, ezúttal Debrecenből.

Bódi - vidi(vidi.hu)

3+1 éves szerződést írt alá a Videotonhoz Bódi Ádám, a Debrecen válogatott játékosa. A Loki utánpótlásából kikerülő középpályás 153 NB I-es meccsen 29 gólt szerzett eddig. A 2009/10-es bajnokságban mutatkozott be a Debrecen első csapatában, a Vasas ellen. Abban az évben ezen az egy meccsen lépett pályára az élvonalban, a következő szezontól viszont már meghatározó játékosa volt a DVSC-nek.

“Már télen is hallottam a Vidi megkereséséről, kicsit meg is lepődtem, hogy a Loki egyik riválisánál szóba kerültem. Összeírtam otthon azokat a dolgokat, amelyek amellett szólnak, hogy Székesfehérváron folytassam, és végül úgy döntöttem, hogy eljött az ideje a váltásnak. Nem mondom, hogy rosszul sikerültek az elmúlt évek, hiszen idén például a válogatottban is bemutatkoztam, de úgy éreztem, hogy váltanom kell. Szerintem ez most mindenkinek így a legjobb, ez volt a legjobb döntés. Szeretnék visszakerülni a válogatottba és szeretnék újra európai csoportkörben szerepelni, emellett természetesen bízom benne, hogy a hazai sorozatokban is sikeres leszek Vidi-mezben. Köszönöm a Debrecennek, hogy lehetővé tették az átigazolást, tudom, hogy komoly összeget fizetett értem a Vidi, azon leszek, hogy a pályán bebizonyítsam, hogy megérte engem szerződtetni“ – mondta az átigazolás után Bódi Ádám a vidi.hu-nak

„Bódi Ádám több poszton bevethető, remek képességekkel megáldott játékos, aki annak ellenére, hogy még mindig csak 25 éves, már komoly eredménysorral és tapasztalattal rendelkezik. Játékintelligenciája és pontrúgásai is kiemelik őt az átlagból, játékában még komoly fejlődési potenciál rejlik, bízom benne, hogy ezt a Vidinél meg is mutatja majd. Válogatott szintű futballistáról van szó, komoly erősítést jelent a csapatnak, örülünk, hogy sikerült megállapodnunk a Debrecennel az átigazolásáról” – ezek Kovács Zoltán sportigazgató szavai.

Érdekesség, hogy a Loki az előző bajnokságban a Vidi mögött végzett közvetlenül, így mindkét csapat az Európa – Ligában indulhat. A Debrecen hivatalos holnapján megírta, hogy a Videoton 172 millió Forintot fizet az új játékosért.

Endrődi Dávid