Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Honvéd X, diósgyőri győzelem a mai edzőmeccsen

A Budapest Honvéd is edzőmeccset játszott a mai napon, a szlovák Podbrezová ellenében. A piros – feketék az eddigi 2 győzelem után, a mai napon “csak” döntetlenre voltak képesek.

honvéd-hali - nso(nso.hu)

100 néző tekintette meg a mai edzőmeccset, melyre a Honvéd a Vajda – Botka, Lovrics, Bobál D., Hajdú – Gazdag, Vasziljevics, Hidi – Holender, Bobál G., Eppel kezdő tizeneggyel állt ki. Érdekesség, hogy újból a fiatal Vajda védett, pedig a Honvéd keretében Horváth András, Nagy Sándor és Gróf Dávid személyében 3 tapasztalt kapus is van. Grófot idén nyáron szerződtették Csákvárról, míg Horváth tavasszal ragadta meg Kemenes és Nagy sérülését. A kezdőben kapott lehetőséget az MTK -tól igazolt Hajdú Ádám és a wolfsburgi kölcsönből visszatérő Bobál Gergely is.A második félidőben folyamatosan jöttek be friss játékosok Gróf a kapuban, Kamber, Póti, King, Nagy, Koszta,Márton, Lőrinczy, Mátyás voltak a pályára lépők. Közülük Grófról már írtunk, hogy új igazolás, Póti Krisztián korábban a Kecskemét és a Nyíregyháza csapatában szerepelt az NB I-ben, január óta csapat nélkül van. Koszta Márk Kisvárdáról kölcsönből tért vissza, Lőrinczy Attila pedig Szolnokról.

A gólt, mely végül egyenlítő találat lett, Eppel Márton a 92.percben 11-esből szerezte.

diósgyőr-mtk rangado.hu(rangado.hu)

A DVTK Gyirmóton játszotta mai edzőmeccsét, ellenfele a szlovák FC Zlaté Moravce volt.

A DVTK kezdőcsapata: Antal – Lázár, Lipták, Tamás, Nemes – Nikházi, Egerszegi – Vela, Bognár, Bacsa – Griffiths.
Kispadon: Zöldesi, Mahalek, Eperjesi, Okuka, Németh M., Kitl, Oláh B., Halmai, Kövér, Ternován P., Szabó I B., Boros ültek

Az első félidőb 32.percében Vela elfutott a jobb oldalon, visszagurított labdáját Bognár István lőtte a szlovák csapat kapujába. A 75.percben egy szlovák védő hazaadására Boros csapott le, a jobboldalról éles szögből a kapuba gurított, s alakította ki a 2-0-ás diósgyőri győzelmet.

Endrődi Dávid