Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U19 Eb: A franciák és a horvátok is vereséggel kezdtek

A hétfői rajtot követően kedden a B-csoport küzdelmeivel folytatódott a németországi U19-es Európa-bajnokság elitköre. Az igen erős mezőnyben két meglepetéseredmény született. A mezőny szerdán pihen, csütörtökön pedig belevágnak a csoportkör második fordulójába.

Dominic+Solanke+U19+France+v+U19+England+UEFA+6PJ19858QsIl

Horvátország  – Hollandia  1-3 (1-2)
Gólszerzők: Brekalo (43.) ill. Bergwijn (17., 85.), Lammers (33.)
Kiállítva: Zeefuik (54.)

Papíron déli szomszédunk utánpótlás csapata erősebbnek számít, ám ez nem jelent semmit, ezt az eredmény is hűen mutatja. Üde színfoltja volt a mérkőzésnek a PSV-ben a felnőttek között is bemutatkozó 18 esztendős Steve Bergwijn, aki keretes szerkezetbe rakta a mérkőzést, góllal kezdett és góllal zárt, ráadásul utóbbit emberhátrányban tette. Mindenképpen meg kell említeni Sam Lammers nevét, a 19 esztendős PSV játékos góllal és gólpasszal tarkította kiemelkedő mezőnyjátékát. Noha majd egy félidőt emberhátrányban játszottak a hollandok Deyoraiso Zeefuik az Ajax tehetségének belépője révén, a horvátok nem tudtak élni a sors adta lehetőséggel. Egyetlen góljukat a 18 esztendős Josip Brekalo nyerte, aki a Dinamo Zagreb felnőtt keretéhez tartozik.

Franciaország – Anglia 1-2 (1-2)
Gólszerzők: Augustin (33.) ill. Michelin (3.), Solanke (9.)

Két elképesztően jó játékoskerettel rendelkező válogatott, melyek közül papíron a gall lenne az erősebb. Az angolok azonban repülőrajtot vettek, s tíz perc alatt két gólos előnyre tettek szert, melyet a kapu előtt kreatívan és veszélyesen játszó franciák nem tudtak ledolgozni. Már a 3. percben megvolt az angol előny, a Toulouse játékosa Clement Michelin labdérintése öngólt eredményezett. Ezt Dominic Solanke fejelte meg egy góllal, s ha valaki követte az Ifjúsági Bajnokok Ligáját, akkor most felkapta a fejét. Igen, ő a 2014/15-ös szezon gólkirálya 9 meccsen szerzett 12 találatával, a 2015/16-os szezont pedig már felnőtt mezőnyben töltötte a mindössze 18 esztendős csatár. A holland élvonalbeli Vitesse színeiben 15 találkozón 7 alkalommal volt eredményes, a gólgyártást pedig az U19-es Eb-n is megkezdte. A túloldalon csak a szépítésre futotta, a torna tán legnagyobb neve a PSG-ből ismert Jean-Kevin Augustin révén.

Szerdán tehát szünnap, folytatás csütörtökön az A-csoport küzdelmeivel:
Július 14. 12:00 Ausztria – Olaszország
Július 14. 19:30 Németország – Portugália