Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U19 Eb: Franciaország Európa-bajnok! – videó!

A vesztes felnőtt Európa-bajnoki döntő után most az U19-ben vigasztalódhatott Franciaország, melynek ellenfele nagyon hamar megadta magát.

Kép: UEFA

Kép: UEFA

Adja magát a párhuzam a nem rég lejátszott Eb-döntő és a mostani U19-es finálé között. Egyfelől ott van Franciaország, amely mind a két meccsen résztvevő volt és esélyes is; illetve most Olaszország volt az ellenfelük, akik sokban hasonlítanak a felnőtt ellenfél Portugáliára. Mind a két együttes minimális kockázatot vállalva próbált meg a lehető legjobb eredményt elérni – magyarul sok-sok védekezéssel próbálták meg elrontani ellenfeleik játékát. Portugáliának bejött ez a taktika, hiszen nagy meglepetésre le tudták győzni a franciákat – ugyanez viszont most nem sikerült az Azzurriknak.

A semleges nézők szempontjából nehéz eldönteni, hogy jól alakult-e a mérkőzés legeleje. Hiszen arra lehetett számítani, hogy a franciák majd dominálnak és támadnak, miközben az olaszok masszív védekezéssel próbálják féken tartani őket. Ez alapján egy kevés gólos, mégis feszült és izgalmas döntőre volt kilátás. Ehhez képest a főbb dolgok hamar eldőltek: már a 6. percben előnybe került Augustin révén a kék mezes francia csapat, amely innentől könnyebben játszhatott.

Romagna révén akadt minimum egy pont az olasz védelemben, amely nem működött megfelelően – a csapatkapitány elég sok hibával játszott, ami döntő jelentőségű volt a folytatás szempontjából. A 16. percben már Blas is bevette az olasz kaput, azaz ekkor 2-0-ra mentek a franciák. Ez azt is jelentette, hogy az olasz taktika azzal a lendülettel ment a kukába – támadniuk kellett. És akkor visszatérve a korábbi szálra: jól jártunk így? Elvégre láttunk focit, lövéseket, trükköket – főleg a felszabadult francia válogatottól – viszont az izgalmak…

Látszott, hogy a fehér mezesek nem igazán tudnak mit kezdeni. Gyors akciókkal próbálkoztak, de a túloldalon ezeket még a kaputól elég messze megakasztották, így végül nem alakulhatott ki igazi veszély. Az olasz csapat támadójátéka korábban egyetlen emberrel volt egyenértékű: Dimarco 4 alkalommal talált be eddig a tornán, mind pontrúgás után esett (tizenegyes, szabadrúgás), és az ő posztja eleve balhátvéd. Innentől érezhető volt, hogy komoly gondba került Olaszország. Nem is sikerült kimászniuk belőle.

Augustin, Blas és Mbappe játékát élmény volt nézni, ahogy az egész francia gárda elővette a szebbik arcát. Sok bevállalós játékos és az egyéni képességek előtérbe kerülése. Komoly minőségbeli fölényben voltak a kékek, ellenfelüknek legfeljebb az összjátékban lett volna keresnivalója – így viszont nincs miről beszélni. Csak az volt a kérdés, hogy mikor szerzik meg a végleg mindent eldöntő harmadik találatot – ez végül csak a 83. percben született meg. A csapatkapitány Tousart vállalkozott távolról lövésre, ám a labda megpattant a blokkolni igyekvő Romagnán és a kapuban kötött ki. Az összeomló olaszok a hosszabbításban sem úszták meg: a középhátvéd Diop fejjel vette még be a kaput.

Ezzel ki is alakult a végeredmény: Franciaország simán, 4-0-ra nyert Olaszország ellen, amivel megérdemelten lett U19-es Európa-bajnok. A torna gólkirálya az első gólt szerző Augustin lett 6 találattal – a PSG csatárát honfitársa, az 5 gólos Mbappe és az olasz Dimarco (4) követte.

http://www.dailymotion.com/video/x4lmcyb_jean-kevin-augustin-1-0-goal-hd-france-u19-1-0-italy-u19-euro-final-24-07-2016_sport

http://www.dailymotion.com/video/x4lmdj0_2-0-ludovic-blas-goal-hd-france-u19-2-0-italy-u19-euro-final-24-07-2016_sport

http://www.dailymotion.com/video/x4lmffr_lucas-tousart-3-0-goal-hd-france-u19-3-0-italy-u19-euro-final-24-07-2016_sport

http://www.dailymotion.com/video/x4lmfo1_4-0-issa-diop-goal-hd-france-u19-4-0-italy-u19-euro-final-24-07-2016_sport

Franciaország – Olaszország 3-0
G.: Augustin (6.), Blas (19.), Tousart (83.), Diop (92.)

Baranyai Balázs