Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

„Inkább játszok a Cityben, minthogy csere legyek a Barcában!”

Nem igazán lehet megvádolni azzal a spanyol válogatott szélsőjét, hogy koránérő játékosként már kiégett volna. Az új szezontón a Manchester Cityt erősítő Nolito idén ősszel már 30 esztendős lesz, ám könnyen megtörténhet, hogy nagyon is fontos feladatot kap majd Pep Guardiola együttesében.

nolito001 bleacherreportcom

Tavasszal lehetett hallani róla híreket, hogy az FC Barcelona együttesénél dolgoznak azon, hogy a Celta Vigo játékosát magukhoz csábítsák. Igaz, a szerződtetés természetesen nem garantálta volna azt, hogy a mostanra az EB-t is megjárt Nolito rendszeresen lehetőséget is kap a katalánoknál.

Úgy fest, hogy Nolito nem csak egy nagy csapat tagja szeretett volna lenni, hanem annak aktív tagja is kíván lenni, lévén szavai szerint bízik benne, hogy elég játékpercet kap majd a Cityben:
„Beszéltem a családommal, és a képviselőimmel. Elutasítani a Barcát a Cityért a legjobb döntés volt a karrieremben. Beletelt két napba, hogy dönteni tudjak. Azért jöttem a Citybe, hogy játszhassak a Premier League-ben, mégpedig Pep Guardiola irányítása alatt.” – nyilatkozta a spanyol válogatott csillag.

Balogh József