Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb sérült, újabb műtött játékos az NB I újoncánál

Igencsak rájár a rúd az élvonalban újoncként szereplő Gyirmút FC csapatára. Urbányi István lehetőségei beszűkültek a kezdőcsapat összeállításánál. Beliczky, Bori, Szegi és Vass elvesztése után Szekeres Adrián is azok sorát erősíti, akik az elkövetkezendő hetekben csak az oldalvonal mellől figyelhetik csapatuk szereplését. A kilencszeres válogatott hátvéd közösségi oldalára töltött fel egy képet magáról, melyen a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban látható lábadozás közepette műtét után. 

gyirmotwallpaper

“Az első fordulóban a Mezőkövesd elleni meccs után éreztem fájdalmat, de utána még edzettem. Elküldtek ultrahangra és MRI vizsgalatra ami kimutatta hogy leszakadt a porc a térdemben, amit meg kell operálni. Most egy hét teljes pihenő, utána pedig előreláthatólag három hét rehabilitáció vár rám. Azt mondják, hogy a műtét jól sikerült, bár most eléggé fáj a térdem.” – mondta lapunknak a mai napon műtött Szekeres Adrián

A FociClub.hu megkeresésére a csapat klubmenedzsere Horváth Cs. Attil beszélt a sérüléshullámról – Adrián térdműtéten esett át a mai nap folyamán. Ez egy hosszabb folyamat hozadéka, a térde már egy ideje rakoncátlankodott, az orvosi stáb pedig jelezte, hogy a műtét elkerülhetetlen. A porcműtétet követően 4-5 hetes kihagyás vár rá. Roppant pechesek vagyunk, Vass Patrikot a minap műtötték kulcscsonttöréssel, Bori Gábor az utolsó felkészülési mérkőzésünkön sérült meg és szintén műteni kellett. Emellett Szegi Vince bokaszalag szakadással küzd és Beliczky Gergő sincsen még bevethető állapotban. Játékosok sora dőlt ki, mely nem könnyíti meg a vezetőedző dolgát.”

Az újonc Gyirmót FC két döntetlennel kezdte meg regnálását az OTP Bank Liga mezőnyében, a nyitófordulóban a szintén újonc Mezőkövesd otthonában értek el 2:2-es döntetlen, a hétvégén pedig az MTK-t fogadták egy gól nélküli mérkőzésen. Hétvégén a pocsékul rajtoló és edzőváltás kellős közepén álló Debrecen otthonába látogat Urbányi István együttese.