Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szerb kapust igazolt a Debrecen

A Debrecen labdarúgó csapatának első keretének eddig négy kapusa volt, a mai napon bejelentették, hogy ez a létszám most egy fővel bővül, miután Branislav Danilovics a Puskás Akadémia szerb kapusát egy évre kölcsönveszik.

dvsc.hu - Danilovics(dvsc.hu)

Danilovics két évvel ezelőtt érkezett Magyarországra, eddig 52 élvonalbeli meccsen állhatott a kapuban. Első évben a Puskás Akadémia gólvonalán állt, míg a tavalyi évben a Videotonnál szerepelt kölcsönben. Nyáron miután a Puskás Akadémia kiesett az már biztos volt, hogy ott nem maradhat, a Videoton, pedig nem marasztalta. Már a nyári átigazolási szezon kezdete előtt elterjedt, hogy a DVSC szerződteti, de az átigazolás, csak ma realizálódott. A Loki keretében az elősző szezonnak szintén öt kapussal indultak neki, de a korábbi elsőszámú portás Nenad Novakovics, szezon közben távozott. Az idei bajnokságban eddig Verpecz István állt a gólvonalon, a nemzetközi kupában, pedig Bozidar Radosevic őrizte a kaput a góltól, több-kevesebb sikerrel. Verpecz és Radosevic mellett, eddig Balogh János és Slakta Balázs tartozott eddig a Debrecen első keretéhez. Danilovics szerződtetése után, elképzelhető, hogy közül egy vagy két labdarúgó elhagyja majd a Cívis várost.

Kondás Elemér a Loki eddigi vezetőedzője hétfőn jelentette be távozását, ezért is meglepő, hogy a héten új kapust szerződtettek, mert ki tudja, számít -e a szerb labdarúgóra. A nyáron eddig Karol Mészáros és Geoffrey Castillion érkezett a Puskás Akadémiától, Bokros Tibor Balmazújvárosból, Danilo Szekulics a Vojvodinától. A nyári szerzemények, viszont eddig nem váltották meg a világot, további változások lehetnek.

Endrődi Dávid