Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

OTP Bank Liga: Rangadóval folytatják – előzetes

Hibátlanok egymás ellen a fővárosban, avagy a remekül rajtoló Diósgyőr a Fradi vendége lesz szombaton. De pályán lesz a szintén kiválóan rajtoló Vasas is, amely folytatná sorozatát. De a forduló kérdése, mire megy a hét elején edzőváltáson áteső Debrecen a Gyirmót ellen.

NB I

Két pont. Ennyi választja el a Haladást, és a Honvédot. A vasiak az első körben a Ferencvárostól vereséget szenvedtek, míg a Mezőkövesd ellen döntetlent értek el. A kispestiek ellenben az Újpestet legyőzték, s a Fraditól kikaptak. Így aztán megjósolhatatlan, mire megy egymással a két csapat. A formát elnézve nem lenne meglepő, ha Marco Rossi és Mészöly Géza is változatlan összeállításban küldené pályára övéit. A Hali dolgát nehezítheti, hogy ezúttal is Sopronba kell utaznia, ugyanakkor mindkét tréner bizakodóan tekint a szombati randevú elé. A különbség a két együttes között igen csekély, s miután igen sűrű a mezőny, az sem elképzelhetetlen, hogy a zöld-fehérek nagyot lépnek előre, miközben a kispestiek ugyanakkorát zuhannak. A hazaiaknál Jánvári Gábor személyében belső védő hiányzik, aki egy évig nem léphet pályára térdsérülés miatt. Az is kérdőjeles, Gaál Bálint pályára tud-e lépni, miután a Mezőkövesd elleni bajnokin agyrázkódással szállították kórházba. Kispesten ezzel szemben mindenki Marco Rossi rendelkezésére áll.

Nem rajtolt jól az Újpest, amely két veresége után fogadja a Paks együttesét. Csertői Aurél csapata sem a legjobb starttal indított, hiszen két döntetlennel áll jelenleg, s most a lila-fehérek ellen javíthat. Amennyiben nyer, nagy bajba kerülhet Nebojsa Vignjevic együttese. A fővárosiaknak annyiból van nehéz dolguk, hogy nem tudták megszerezni kiszemeltjeiket, miután a FIFA kizárta őket az átigazolásokból, a Nemzetközi Sportdöntőbíróság pedig csak szeptember közepére tűzte ki a tárgyalást, így addig bizonyosan a jelenlegi kerettel kell gazdálkodnia a szerb trénernek. Ami a tolnaiakat illeti, mindössze Molnár Péter sérülése okoz némi fejfájást Csertőinek, ám Kemenes Szabolcs személyében rutinos kapusa van a zöld-fehéreknek, míg Székely György is bevethető, utóbbi már-már távozott, amikor az elsőszámú kapus megsérült a felkészülés alatt, így végül maradt.

A forduló rangadóját az Üllői úton rendezik, ahol a két egyaránt hibátlan csapat, a Diósgyőr és a Ferencváros csap majd össze. A miskolciak mellett szólhat, hogy eddigi két mérkőzését hátrányból nyerte meg, míg a Fradi egy sima, és egy gyengébb teljesítmény után gyűjtötte be a három pontot a Haladás, illetve a Honvéd ellen. Ugyanakkor Thomas Doll változtatásokat is eszközölhet a keretben, hiszen többen nem nyújtották azt, amit elvárnak tőlük. Ez lehet a Diósgyőr esélye, mindazonáltal a találkozóval egy időben az ultrák megmozdulása drukkereket szívhat el a stadionból, ami nem éppen ideális a klub életében. Az elnök, Kubatov Gábor csütörtökön sajtótájékoztatón bejelentette, bármennyire is akarják, nem hátrálnak ki a biometrikus beléptető-rendszer mögül, így aztán továbbra is kint maradnak a klubvezető lemondását követelő ultrák. A miskolciak pedig kihasználhatják a IX. kerületieknél uralkodó kisebb káoszt.

Nemzetközi kupában érdekelt csapataink közül a már korábban kieső Debrecen a Gyirmótot fogadja. A hajdúságiaknál ezen a mérkőzésen a korábbi sikeredző, Herczeg András irányít, miután a hét elején – a Vasas elleni vereség után – lemondott Kondás Elemér. Ezzel egyidejűleg a szakmai stáb is távozott. Hogy ezzel az eséllyel tud-e élni Urbányi István csapata, nagy kérdés, azonban Szekeres Adrián személyében belső védőjét veszítette a napokban az együttes, ellenben Csiki Norbert személyében egy korosztályos válogatott támadót szerződtettek. Az újonc tehát most kapott egy lehetőséget pontjainak gyarapítására.

Másik korai búcsúzónk, az MTK Dunaújvárosban fogadja a Mezőkövesdet. Teodoru Vaszilisz tanítványai és az újonc között egy pontnyi differencia van, de ez el is tűnhet a találkozó végére. Vagy nőhet. Attól függően, Pintér Attila mennyire tudta feltérképezni az MTK gyengepontjait. Ami a kék-fehérek ellen szólhat, Torghelle Sándor hiánya. A csatárt ugyanis még a múlt bajnokság végén kiállították, s eltiltása most jár le. Darko Nikacsra és Myke Bouard Ramosra pedig sérülés miatt nem számíthat Teodoru Vaszilisz. Főhet tehát a feje az MTK trénerének.

Utolsó – még álló – kupacsapatunk, a Videoton a Vasast fogadja. Az angyalföldiek meglepően jól kezdték a bajnokságot, ami éles kontraszt az előző szezonhoz képest, amikor épphogy kiharcolták a bennmaradást a fővárosiak. A Videoton ezzel szemben felemás rajtot produkált – egy döntetlen, egy vereség – ami írható a nemzetközi szereplés számlájára is. Hogy nem lesz könnyű dolga a fehérváriaknak, akik csütörtökön a dán Midtjylland ellen kerültek egygólos hátrányba, azt a Debrecen már tapasztalhatta. A Vasas erre a szezonra állt össze, és ha úgy futballozik, mint az első két fordulóban, Felcsúton sem lesz esélytelen. A fiatalok egyre markánsabb futballt produkálnak, ami igencsak jót tehet a bajnokságnak, és a csapatnak is, lévén ezzel szurkolók térhetnek vissza az együttes mellé. A Videotonnál pedig változtatni kell, ha nem akarnak nagyon lemaradni a többiektől, érdekes összecsapás lesz, az biztos.

A 3. forduló programja:
július 30., szombat
18.00 Haladás – Honvéd – tv.: M4 Sport
Sopron, vezeti: Vad II. István

18.00 Újpest – Paks – online: m4sport.hu
Illovszky stadion, vezeti: Pintér Csaba

20.30 Ferencváros – Diósgyőr – tv.: M4 Sport
Groupama Aréna, vezeti: Bognár Tamás

július 31., vasárnap
18.00 DVSC-Teva – Gyirmót FC Győr – online: m4sport.hu
Nagyerdei stadion, vezeti: Iványi Zoltán

18.00 MTK – Mezőkövesd – online: m4sport.hu
Dunaújváros, vezeti: Solymosi Péter

18.00 Videoton – Vasas – tv.: M4 Sport
Pancho Aréna, vezeti: Kassai Viktor

A bajnokság állása:

nb1tabella

Gavalovits Sándor