Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Apa kezdődik! – előzetes

Eldördül a mai nap folyamán a startpisztoly a Serie A-ban is, méghozzá nem is akármilyen meccsekkel. A Juventus – Fiorentina egyértelműen kiemelkedik a kínálatból, de a Milan – Torino is kifejezetten érdekesnek ígérkezik. 

serie a 2017 2

A szezont a Roma nyitja az Udinese ellenében, a fővárosiak már túl vannak egy tétmeccsen, a hét közben BL-selejtezőn 1-1-es döntetlent értek el a Porto otthonában. A játék biztató volt a kiállításig, ráadásul bőven rotálhat is Spalletti, hiszen El Shaarawy például pihent. Jó kérdés, hogy a piros lapja után kezdeni fog-e Vermaelen vagy esetleg Fazionak szavaz bizalmat az olasz mester, mindenesetre egyértelműen toronymagas esélyesei a meccsnek a Farkasok. A nem túl acélos Udinese tavaly is csak épphogy megmenekült a kieséstől, és inkább csak gyengültek a nyáron, Bruno Fernandes elvesztése elég komoly érvágás lehet.

Este érkezik a forduló rangadója, amiről már kicsit értekeztünk korábban. A címvédő elvesztette Pogbát a nyáron, de megszerezte Higuaínt és Pjanicot, így még mindig nekik van messze a legerősebb keretük. A Fiorentina nem változott túl sokat, valami hasonlóra lehet számítani tőlük, mint tavaly. A Juventus szurkolóinak itt az esély, hogy először láthassák az új igazolásokat akcióban, és még egy komoly ellenfél ellen is bizonyíthatnak, úgyhogy mi egy nyögvenyelős torinói győzelmet várunk.

Milan - Torino címer

Vasárnap kora este a Milan fogadja a Torinót, ami ránézésre teljes mértékben megjósolhatatlan. A Rossonerinél Gianluca Lapadula és José Sosa a két legnagyobb igazolás, ami azért valljuk meg nem túl acélos. Edzőnek viszont sikerült megszerezni Vincenzo Montellát, aki egyáltalán nem rossz szakember, kíváncsian várjuk, hogy újjá tudja-e éleszteni a Milant. Elsőre nem lesz könnyű dolga, bár elvesztette a Torino Gliket és Bruno Perest is (a Monacóhoz és a Romához mentek sorrendben) remekül erősítettek. Ljajic, Rossettini, Tahtszidisz és De Silvestri is érkezett, ami elég komoly lökést adhat a Bikáknak. Náluk is új az edző, a Milantól elüldözött Szinisa Mihajlovic. Ennél pikánsabb már nem is igazán lehetne ez az összecsapás, reménykedünk egy sok gólos meccsben.

Este játszik a többi nagy, az Inter a Chievo, a Napoli a Pescara otthonába látogat. A Nerazzurri városi riválisához hasonlóan újjáépítésen megy keresztül, de a projekt jobban halad, mint odaát, Banega és Candreva megszerzése lendületet adhat a csapatnak, és még Icardit is sikerült megtartani. Veronában viszont nem lesz egyszerű dolguk, maximum egy szűk győzelemben reménykedhetnek.

Arkadiusz Milik

A Napoli eközben Milikkel (a képen) pótolta Higuaínt, valamint érkezett Zielinski és Tonelli is. A keret gyengébb lett, viszont ez most még nem fog látszani, valószínűsíthetően simán átlépnek az újoncon, akik a legjobb játékosukat (Lapadulát) elvesztették a nyáron.

A tavalyi borzasztó szezonja után a Lazio az Atalanta ellenében kezdi meg az évadot a javulás reményében, míg a semleges szurkolókat megnyerő Sassuolo a Palermo otthonában vitézkedik. Utóbbi nagyon hosszú szezon elé néz, kulcsjátékosokat vesztettek el, ezt pedig könyörtelenül ki is fogja használni a meccsben lévő Neroverdi.

Bemutatkozik az első osztályban a Crotone a Bologna vendégeként, a Sampdoria az Empolihoz megy, míg a Genoa a Cagliarit fogadja. Utóbbi különösen jó meccsnek ígérkezik, az egy évnyi szünet után visszatérő szárdok és a Griffek sem a védekezésükről híresek, a támadójátékuk azonban kiváló. A forduló meccse lehet.

A teljes program: 

Szombat:

18:00 Roma – Udinese (Digi Sport 1)
20:45 Juventus – Fiorentina (Digi Sport 1)

Vasárnap:

18:00 Milan – Torino (Digi Sport 1)
20:45 Pescara – Napoli
20:45 Chievo – Inter (Digi Sport 1)
20:45 Atalanta – Lazio
20:45 Palermo – Sassuolo
20:45 Bologna – Crotone
20:45 Empoli – Sampdoria
20:45 Genoa – Cagliari

Tereh Balázs