Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Hengerelt a Gladbach, továbbjutott a Rosztov

A mai Bajnokok Ligája játéknap után kiderült, hogy kik fognak részt venni a csoportmérkőzéseken a nem bajnokok közül. Két meccsen igazi gólparádé volt, míg a City már megkegyelmezett ellenfelének. 

uB25SffjQRqafDtPxTK0_GettyImages-594888390

Forrás: Sky Sports

Manchester City – Steaua Bukarest: 1-0  (0-0)
Gólszerzők: Delph (57.)
Továbbjutott: Manchester City 6-0-ás összesítéssel 

A Manchester City a romániai kivégzés után sokkal higgadtabban játszott, nem rohanta le a Steauat. Ettől függetlenül az angolok óriási fölényben voltak, a vendégek pedig mintha ott se lettek volna a pályán, talán nem akarták erőltetni a játékot a hazai vereség után. Az első félidő 0-0-val zárult, de csak a szerencsén múlt, hogy nem kaptak gólt a románok. A második félidőben már ez is bekövetkezett. Az 57. percben Jesus Navas adta be a labdát szélről, amit Delph fejelt végül a kapuba. A City innentől kezdve megkegyelmezett a románoknak, több gólt már nem lőttek nekik, de így is egy teljesen nyugodt 6-0-ás összesítéssel jutottak be a Bajnokok Ligája főtáblájára.

864x486

Forrás: nos.nl

Rosztov – Ajax: 3-1  (1-0)
Gólszerzők: Azmoun (34.),  Erokhin (52.) Noboa (60.), Poloz (66.) ill. Klaassen (84. büntetőből)
Kiállítás: Kudryashov (83.)
Továbbjutott: Rosztov 5-2-es összessítéssel 

Ezen a találkozón korántsem volt eldöntve, hogy ki fog továbbjutni. Habár szinte csak az Ajaxnál volt a labda, az oroszok ügyesen vezettek kontrákat és a kapura is veszélyesebbek voltak. Egy ilyen végén szerezték meg az első gólt is, amikor Azmoun egy fejessel fejezte be az akciót. Az Ajax továbbra is irányította a játékot, de semmit nem ért vele, főleg, mert a Rosztov megszerezte a másodikat is. Az 52. percben egy szabadrúgást követően Erokhin fejelt a kapuba. Aztán végleg elszállt az Ajax esélye a továbbjutásra. A 60. percben egy szöglet utáni kavarodás végén Nobu ért bele szinte vétlenül a labdába, ami a hálóban kötött ki. Ne nem itt ért véget a hollandok rémálma. A 66. percben megkapták a negyediket Poloz révén. Az Ajax egy büntető után szépíteni tudott, ami után a Rosztov már emberhátrányban fejezte be a meccset, de még így is könnyedén jutott tovább.

14079773_1766596776961812_1386897683889579883_n

Forrás: Borussia Mönchengladbach Facebook

Mönchengladbach – Young Boys: 6-1  (3-0) 
Gólszerzők: Hazard (9. 64. 77. 84.) Raffael (33. 40. 77.) ill. Ravet (79.)
Továbbjutott: Mönchengladbach, 9-2-es összesítéssel 

A németek már a meccs elején, a 9. percben megszerezték a vezetést Thorgen Hazard révén. Eden testvére a védőket és a kapust kicselezve szerzett látványos gólt. A Gladbach sokkal jobban és szervezettebben játszott, a svájciak helyzetig sem jutottak. A második gól a 33. percben következett, az előbb gólpasszt jegyző Raffaeltől, aki hét perc múlva duplázni is tudott. A második félidőben is rengeteg helyzetük volt, de sokáig úgy tűnt már megkegyelmeznek a svájciaknak, aztán a 64. percben Hazard megszerezte a második gólját is. De itt nem álltak le, és Raffael mesterhármasig jutott. Azért tudtak szépíteni a svájciak is, amikor Ravet szabadrúgása visszapattant, és aztán minden erejét beleadva a kapu felé rúgta a labdát, amit a kapus már nem tudott védeni. Igazi örömfocit láthattunk a németektől, sőt Raffael mellett Hazard is három találatig jutott. Így egy hihetetlen, 9-2-es összesítéssel jutottak be a németek a BL csoportkörébe.

Szigeti Andrea