Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női foci: Fél év a sportszerűtlen megnyilvánulásért

Nagy árat fizetett a USWNT kapusa, Hope Solo az Olimpián tett kijelentéséért. Az amerikai cerberus fél évig nem védhet, miután becsmérlő stílusban sértette meg a svéd válogatottat.

hope-solo-f9c195f6-6e17-4a24-bbb5-843bed122239

Nem maradt következmények nélkül a svédekkel szemben tizenegyesekkel búcsúzó amerikai válogatott kapusának kirohanása. Az Egyesült Államok válogatottja a negyeddöntőben búcsúzott, miután a skandinávok 1-1-es rendes játékidő, és hosszabbítás után szétlövésben győztek. Hope Solo nem bírta szó nélkül hagyni a szerinte „gyáván futballozó” háromkoronások továbbjutását. „Szerintem egy rakás gyávával játszottunk ma, nem a jobb csapat nyert – hangzott az ominózus kijelentés. – Nem játszottak nyílt focit, nem akartak előre haladni, ez nem volt szép játék, csak fizikális. Pont ezt akarták, ők ebben virgonckodnak. Nem csináltak semmit, csak ívelgettek, egy meccset sem fognak nyerni innentől kezdve.”

Nos, a svéd válogatott a következő körben szintén büntetőkkel verte a házigazdákat, egyedül a döntőben a németek – Marozsán Dzsenifer hathatós közreműködésével – nyertek a sárga-kékek ellen.

Solo kirohanása végül féléves eltiltást ért. Sunil Gulati, a szövetség elnöke szerint a kapus viselkedése nem megengedhető a nemzeti csapat egyik tagjának sem. „nem tudok olyan játékos lenni, hogy ne tükröződjön, hogy milyen személyiség is vagyok” – reagált a kétszázszoros válogatott.

A rajongók ugyanakkor értetlenül állnak az eset felett, lévén Ryan Lochte sokkal súlyosabb cselekedeti: hazugság, vandálkodás egy benzinkútnál – következmények nélkül maradt.

Gavalovits Sándor