Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Juventus: Két játékos érkezhet, egy távozhat!

Az olasz élvonalban szereplő Juventus remekül igazolt a nyári átigazolási piac eddigi részében, hiszen olyan játékosok érkeztek, mint például Gonzalo Higuaín, Miralem Pjanic vagy éppen Dani Alves. Nos, nagyon úgy fest, hogy a transzfer időszak végéhez közeledve a “zebrák” szeretnének még 1-2 helyen erősíteni, illetve az egyik támadójuknak pedig búcsút inthetnek. 

juvetransfer

Egyáltalán nem kizárt, hogy a Juventus megszerezi Blaise Matuidi játékjogát a Paris Saint-Germaintől, amely állítólag körülbelül 30 millió euróba fog fájni az “öreg hölgynek”, rajta kívül pedig Juan Cuadrado érkezhet még, viszont minden bizonnyal ismét csak kölcsönben, de valószínűleg Marottáék megpróbálnak rá opciós jogot is szerezni. A távozók oldalát “erősítheti” az olasz válogatott támadó, Simone Zaza, aki szinte biztos, hogy a West Ham United színeiben fogja folytatni a pályafutását. 

Nos, tehát a “zebrák” összességében egy eseménydús nyári átigazolási piac lehetnek túl. Ez független akkor is igaz lesz, ha az előbb említett két labdarúgó jön vagy sem, hiszen így is szerves részét képezték a mostani transzfer időszaknak. 

A Juventus eddigi érkezői:

Dani Alves (Barcelona, ingyen)
Gonzalo Higuaín (Napoli, 90 millió euróért)
Mehdi Bentaia (Bayern München, kölcsön – 3 millió euróért)

Marko Pjaca (Dinamo Zagreb, 25 millió euróért)
Miralem Pjanic (AS Roma, 32 millió euróért)
Blaise Matuidi (Paris Saint-Germain?)
Juan Cuadrado (Chelsea?)

A Juventus eddigi távozói (csak a mérvadóbbak):

Paul Pogba (Manchester United, 105 millió euróért)
Alvaro Morata (Real Madrid, 30 millió euróért)
Simone Padoin (Cagliari, 600 ezer euróért)
Mauricio Isla(Cagliari, 4 millió euróért)
Simone Zaza (West Ham United?)

Németh Boldizsár