Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Mi lesz veled Gabbiadini?

Az olasz futball manapság koránt sem büszkélkedhet olyan képességű támadókkal, mint egykoron. Gondolhatunk itt akár Del Pierora, Luca Tonira vagy akár Francesco Tottira, igaz utóbbi még most is aktív, de már felette is eljárt az idő. A mostani generáció java része középcsapatokban játszik, viszont természetesen vannak olyanok is elvétve, akik top csapatokban rúghatják a bőrt, de azok epizódszerepeket kapnak csupán. A második kategóriába tartozik például a Napoli csatára, Manolo Gabbiadini is. A 24 esztendős labdarúgóról helyzetét úgy gondoltam, hogy jobban kivesézem, azaz bemutatom pályafutásának eddigi szakaszát. 

manolo-gabbiadini-napoli-midtjylland_1s0fu449i1xbo1l8nz07vfrs1b

Manolo Gabbiadini az Atalanta utánpótlásában kezdte elsajátítani a futball alapjait, ahová 2003-ban került, illetve kölcsönben szerepelhetett a Palazzolonál, majd után a Montichiarinál. A “fekete-kékek” legjobbjai közé 2009 nyarán csatlakozhatott, a 2009/2010-es idényben pedig néhány meccsen bizalmat is szavaztak a számára. A folyamatosan játéklehetőség miatt a következő szezont a Serie B-s Cittadellánál töltötte. A visszatérés után jóval több találkozón léphetett pályára, de természetesen nem vált ekkor sem alapemberré.

A 2012-es nyári átigazolási piac során a Juventus leigazolt az akkor mindössze 21 esztendős Gabbiadinit, azonban rögtön kölcsönadta a Bolognához. A nagy múlttal rendelkező klubnál mondhatni stabil tagnak számított, és a teljesítményére sem lehetett panasz, hiszen 30 bajnokin 6 találatig jutott. A “zebráknak” nem sikerült bizonyítania, így ismételten új csapathoz került, nevezetesen a Sampdoriához. A genovai alakulat 11,5 millió eurót fizetett érte, de a Juvénak volt rá visszavásárlási joga. A korábbi BEK-döntős gárdánál egyre érettebb játékot mutatott az ott töltött 1,5 év alatt, melynek színeiben 50 tétmeccsen 19 gólt szerzett. A 2015-ös téli transzfer időszak folyamán került a Napolihoz. Nos, a tavaszi idényben mondhatni ontotta a találatokat, viszont ennek ellenére sem lett stabil kezdő. A 2015/2016-os kiírásban Maurizio Sarri még inkább a háttérbe szorította, vagyis leginkább epizódszerepek jutottak neki. A Serie A-ban 146 összecsapáson 35 alkalommal vette be az ellenfelek hálóját. Az olasz válogatottban 2012 augusztusában debütálhatott, ahol azóta 6 mérkőzésen kapott lehetőséget. 

No, a legfrissebb hírek szerint az Everton érdeklődik iránta. Számára egyértelműen jót tenne a váltás, vagy valóban az örök ígéretek közé fog tartozni. 

Németh Boldizsár