Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Nem bírta behúzni a Pool, maradt a döntetlen – Videóval!

A Premier League 3. fordulója egyből egy rangadóval kezdődött: szombat kora délután a Liverpool látogatott a Tottenham otthonába.

Kép: Sky Sports

Kép: Sky Sports

Habár mind a két oldalon klasszis játékosa egész sora alkotta a kereteket, a legfontosabb párharc mégsem köztük zajlott: a győzelem sorsáról valójában a Pochettino-Klopp viadal döntött. Igazi taktikai csatát hozott ugyanis ez a mérkőzés, ami az ínyencek számára igazi különlegességnek számított. A Pool a német menedzserrel rendszeresen él a letámadással, próbál nyomást gyakorolni ellenfeleire a középpályán. Ez most annyival egészült ki, hogy a Spurs is ugyanezt tette. Ericssen, Lamela, Kane és Alli is nagyon fent helyezkedett – esetenként szinte egy vonalban voltak a vörösök védőnégyesével. Ez azt is jelentette, hogy a középpályájuk így kissé üresen maradt – a labdaszerzésre nem jutott elég kapacitás. Cserébe viszont a vendégek nem járathatták nyugodtan a labdát, hanem kapkodniuk kellett. Ez a mérkőzés képén is érződött. Az iram és a színvonal rendben volt, de mindenki sietett, így nem feltétlenül sikerült megtalálniuk az optimális megoldásokat. Helyzete volt mind a két együttesnek, de az első félidőben összességében a Pool dominált – a hazaiak csak minimális ideig tudták a liverpooliak harmadában tartani a játékszert. Pochettino tehát nem állt nyerésre, de nem csak emiatt kellett aggódnia: a szünet előtt egy buta hiba büntetőt eredményezett a Pool számára.

Azon mondjuk lehet vitatkozni, hogy a szabálytalanság a büntetőterületen kívül, vagy belül történt, de a bíró sípolt. Milner magabiztosan belőtte a tizenegyest, így egy félidő után a vörösöknél volt az előny. A fordulás után aztán finomított a taktikáján a londoni gárda, de továbbra sem volt könnyű dolguk. A Liverpool próbált támadni, de nem nekik kellett kezdeményezniük – a Spurs kockáztatott. Bekövetkezett egy olyan periódus, amikor bármelyik gárda simán betalálhatott volna – csak az volt a kérdés, hogy melyik veszi be előbb a kaput. A semleges nézők számára talán a jobbik forgatókönyv valósult meg végül: a Walker sérülése után jobbhátvédnek kivezényelt Dier adta be a labdát, ami a hosszún érkező Rose elé került – ő pedig be tudta juttatni a labdát a kifutó Mignolet mellett. Maradt tehát a hajrában több, mint negyed óra, ahol a két fél eldönthette egymás között, hogy ki a jobb. Kaputól kapuig tartó rohanás vette kezdetét. Mindenki nyerni akart. Helyzetek, brusztolás – szenzációs lett a hajrá, amiből azonban egy dolog hiányzott: a gól. Mind a két csapat közel járt a győzelem megszerzéséhez, de ezúttal nem született döntés. 1-1 lett a vége, ami tulajdonképpen egy igazságos eredmény. Érdekes lett volna, ha Pochettino nem ad egy félidőnyi előnyt az ellenfélnek – persze ez már sohasem derül ki.

http://www.dailymotion.com/video/x4n30mf_james-milner-goal-hd-tottenham-0-1-liverpool-premier-league_sport

http://www.dailymotion.com/video/x4qlvxy_danny-rose-goal-tottenham-1-1-liverpool-27-08-2016_sport

Tottenham Hotspur – Liverpool 1-1
G.: Milner (43. – büntető), Rose (72.)