Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kapusát gyászolja a Fradi

Elhunyt a Ferencváros egykori kapusa, Horváth Dezső, aki hőse volt a huszonhárom évvel ezelőtti kupadöntőnek.

horvath-dezso

Hosszantartó, súlyos betegség után, mindössze negyvenhat esztendősen érte a halál Horváth Dezsőt, aki 1993-ban tulajdonképpen megnyerte a Ferencvárosnak a Magyar Kupát – tájékoztatott a TempóFradi, klubtörténeti portál. Tudjuk, hogy a kapusok flúgosak, Horváth is az volt, hiszen pályafutása során előfordult, hogy fejjel védte a szabadrúgást. De nem az a legfontosabb momentum pályafutásából, hanem a huszonhárom évvel ezelőtti, Haladás elleni Magyar Kupa döntő, ahol mindkét mérkőzés 1-1-es döntetlennel ért véget, s a tizenegyesek döntöttek. Horváth kivédte Neudl Gábor lövését, míg társai nem hibáztak, így az Üllői útra került a trófea.

Horváth Dezső 1970. december 22-én született Budapesten, Bajáról igazolt a fővárosba, ahol összesen 15 mérkőzésen lépett pályára, ebből nyolc bajnokin, 5 kupameccsen, valamint két nemzetközi mérkőzésen. Legnagyobb sikerei az 1992/1993-as bajnoki bronz, illetve az ugyanabban az évben, valamint egy esztendővel később megnyert Magyar Kupa és Szuperkupa diadal. Első mérkőzését a nagymartoni Mattersburg ellen játszotta 1991 nyarán. Tétmérkőzésen másfél évvel később, 1993 tavaszán mutatkozott be a PMSC elleni MK-találkozó alkalmával, utolsó találkozóját az év augusztusában – szintén a Magyar Kupában – a Salgótarjáni Kohász ellen játszotta.

Temetéséről később intézkednek.

Gavalovits Sándor