Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: Már pénteken indul a “csörte” – előzetes

Az angol bajnokság hetedik fordulóját rendezik a hétvégén. A megszokottól eltérően már pénteken elkezdik a csapatok a küzdelmeket, ám a forduló rangadóját vasárnap rendezik. 

pl20172

Péntek:

21:00 Everton – Crystal Palace (Spíler Tv)

A Goodisonban már péntek este fújják a sípot, az Everton vendége a Crystal Palace lesz. A hazaiak a parádés szezonnyitány után (5 fordulóig veretlenek voltak) kisebb hullámvölgyben kerültek, buktak az előző fordulóban a Bournemouth otthonában és a Ligakupától is búcsúztak. A Palace ezzel szemben csak most kezdei elkapni a fonalat, 4 mérkőzés óta nem találtak legyőzőben a PL-ben, mi több eddig megszerzett 10 pontjukból 6-ot idegenben szereztek, de a “Kékek” még veretlenek otthon. Így igazi ki ki találkozóra lehet számítani a nyitányon.

Szombat:

13:30 Swansea – Liverpool (Spíler Tv)

A Liverpool kirobbanó formája továbbra is kitart. Összességében 6 mérkőzése óta nem találtak legyőzőre, legutóbb buktájuk még a 2. fordulóban a Burnley elleni meglepő vereség volt, azonban azóta Klopp együttese nagyon összeszedte magát. Legutóbbi 3 bajnoki mérkőzésén 11 gólt termelt a csapat. Komolyabb hiányzó továbbra sincs a a csapatnál, így retteghet a Swansea. A “Hattyúk” az első forduló óta nem nyertek, legutóbb hazai pályán, ha bár szép játékkal is, de kikaptak a Citytől. A mérkőzés esélyese toronymagasan a mersey-parti csapat.

16:00 Hull City – Chelsea (Spíler Tv)

A Chelsea a Hullhoz látogat, a “Tigrisek” azonban tökéletes ellenfél arra, hogy a londoni kékek újra megízleljék a győzelem ízét. Az előző fordulóban Conte csapata bántóan simán kikapott a városi rivális Arsenaltól, így van min javítani. A kapitány John Terry játéka továbbra is kérdéses, ám van esély rá, hogy ott legyen szombaton, nagyon ráférne a csapatra. A Hullnál lényegében semmi nem működik, az elmúlt két fordulóban “benyeltek” 9 gólt, 5-öt a Liverpooltól, 4-et az Arsenaltól, így sok jóra most sem számíthatnak. Chelsea győzelmen kívül minden más eredmény meglepetés lenne.

16:00 Sunderland – West Brom
16:00 Watford – Bournemouth 
16:00 West Ham – Middlesbrough

Vasárnap:

13:00 Manchester United – Stoke (Spíler Tv)

A United egy parádés Leicester elleni győzelem után fogadja a Stoke Cityt. Jose Mourinho együttese csütörtökön borzasztó játékkal, ám nyerni tudott az EL-ben.  Mkhitaryan, Luke Shaw és Phil Jones továbbra is a maródiak listáján, ám e nélkül sem szabadna, hogy gondot jelentsen a Stoke legyőzése. Ugyanis a vendégek nagyon nincsenek jó passzban. Győzelem nélkül 2 ponttal, a 19. helyen kullognak -11-es gólkülönbséggel. Már pedig nem valószínű, hogy az Old Traffordon sikerül begyűjteni először a 3 pontot.

15:15 Leicester City – Stoke City

A regnáló bajnok hét közben a BL-ben legyőzte a Portot, ám a bajnokságban hatalmas pofonba szaladt bele az Old Traffordon. A “Rókák” a 12. helyen állnak 7 ponttal a tabellán és úgy fest kialudt a tavalyi tűz a csapatból, ám még nagyon sok van hátra, bármi lehet. A Southampton nem tartozik a legkönnyebb ellenfelek közé, 2 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre, így nem esélytelenként lépnek a King Power Stadiumban. Legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzésükből 3-mat a Leicester nyert, még csak egyet a Southampton, egy döntetlen mellett. Az előzetes körülményeket ismerve igazi ki-ki találkozóra lehet számítani.

15:15 Tottenham – Manchester City (Spíler Tv)

A forduló rangadója egyértelműen ez a mérkőzés, már csak a tabella miatt is. Pep Guardiola Cityje vezeti a tabellát, mi több eddig hibátlan 6-ból 6 mérkőzést nyert meg. A Spurs sem áll rosszul, legyőzőre még ők sem találtak az idén, így csak 4 pontra vannak lemaradva a Citytől. A hazaiak legnagyobb sztárja Harry Kane továbbra sem bevethető, így a helyét átvevő és eddig minden kétséget kizárólag a szezon meglepetés embere Son lesz az akire a gólgyártás marad. A másik oldalon is lesznek nagy hiányzók, a hírek szerint Kevin de Bruyne a csapat egyik legjobbja nem lesz bevethető vasárnap még mellette sem Kompany, sem Nolito nem áll rendelkezésre. A White Hart Lanen nem egyszerű győzni, ám a mostani formáját elnézve a Citynek ők a mérkőzés esélyesei, ám nem lenne meglepetés egy hazai győzelem sem. Legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzésük kiegyenlített volt, 3 City mellett 2 Spurs győzelem is volt. A legutolsó White Hart Lanen rendezett találkozón tavaly a “Polgárok” egy óriási 4-1-es verésbe szaladtak bele, és akkor visszavágni se tudtak az Etihadban, ugyanis ott is kikaptak 2-1-re, tehát van elszámolni valója a Citynek a Spurssel szemben.

17:30 Burnley – Arsenal  (Spíler Tv)

 Vajon meg tudja e állítani a Burnley a nyitóforduló óta robogó Arsenalt. A csapat 5 mérkőzés óta veretlen a bajnokságban, összességében pedig 8 meccse nem találtak legyőzőre. Hét közben a BL-ben az első félidőben elintézték a Baselt, így a fáradtság sem lehet gond a játékosoknál. A Burnley eddig masszív középcsapat, hétfőn a Watfordot intézték el épp itt a Turf Mooron. Legutóbbi 5 találkozójukból 4-et Wenger együttese nyert, egy döntetlen mellett. Hosszútávú sérültjei továbbra is vannak az Arsenalnak Welbeck és Mertesacker személyében, a Chelsea ellen megsérülő Coquelin sem áll a csapat rendelkezésére 3 hétig, ám ezen felül mindenki egészséges. A hazai oldalon komolyabb hiányzó nem lesz. Nem nagy merészség kijelenteni, hogy Bunley pontszerzés meglepetés lenne a találkozón.

pl