Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Wenger legrosszabb igazolásai

Arsene Wenger az Arsenal legendás menedzsere ebben az évben ünnepli 20 évfordulóját a csapatnál. Ennek apropóján a goal.com összeszedte a francia menedzser elmúlt 20 évének legnagyobb igazolási melléfogásait. nézzük ki voltak ezek.

www.toonpool.com

Marouane Chamakh – 2013, Bordeaux -> Arsenal, 15 millió euró: Óriási reménységekkel érkezett a Bordeauxból az egyiptomi. Ahol nem is szerepelt rosszul 293 meccsen 79 gólt szerzett, ám Londonban nem igazán jött ki neki a lépés. Három évet kapott ez alatt 8 gólt tudott szerezni, ezután kölcsönbe is adták, majd végleg távozott.

Sebastien Squillaci – 2010, Sevilla -> Arsenal, 8 millió euró: Már akkor sem értették ezt a transzfert a szurkolók amikor megtörtént. Squillaci teljesítményén meg is látszott, hogy miért nem. Óriási hibafaktor volt minden alkalommal amikor csak játszott. Három évnél tovább ő sem tudott maradni.

Phillipe Senderos – 2003, Servette -> Arsenal, 1,5 millió euró: Anno óriási sikernek számított, hogy a svájci védő idekerült, ugyanis a Real Madridot utasította vissza az Arsenal miatt. Bár ne tette volna, gondolták néhányszor a szurkolók. Voltak felvillanásai, ám igazi megbízható alapember sohasem tudott lenni. 5 év után kezdődött a kölcsönadogatása, majd 2010-ben végleg eladták a Fulhamnak 3 millió fontért, de legalább kerestek rajta.

Francis Jeffers2001, Everton -> Arsenal, 15,3 millió euró: Rekordösszegért érkezett a csatár 2001-ben a csapathoz az Evertontól, ahol ontotta a gólokat. Hát Londonban nem, 36 mérkőzésen 5 gól két gólpassz. Két év után még csak kölcsönben, majd 2004-ben végleg eladták 3,9 millió euróért.

Junichi Inamoto2002, Gamba Osaka -> Arsenal, Kölcsön: Már akkor is csak egy marketing fogásnak tartották, ami be is igazolódott. Két mérkőzésen lépett pályára az Arsenalban, majd visszaadták kölcsönből az év végén.

Nickals Bendtner – 2004, Copenhagen -> Arsenal, 250.000 euró: Az akadémiára érkezett az óriási csatárreménység, ahol nem is okozott csalódást. Végigjárva a ranglétrát, úgy tűnt megoldódik a csapat csatárgondja jó időre. Hát nem így lett, pályán kívüli gondjai mellett munkamorálja sem volt az igazi. 171 mérkőzést azért megélt a csapatnál, 47 gól és 22 gólpassz a neve mellett. többszörös kölcsönadások után, 2014-ben végleg eladták a Wolfsburgnak.

Andre Santos 2011, Fenerbahce -> Arsenal, 7 millió euró: Védőként érkezett, ám mindent csinált itt, csak nem védekezett. 33 mérkőzés jutott neki a csapatnál háromszor eredményes is volt. Ám nem volt méltó az ilyen profi körülményekhez, elhízott, nem dolgozott eleget edzéseken, 2013-ben először kölcsön, majd végleg távozott vissza hazájába a brazil.

Amaury Bischoff  – 2008, Werder Bremen -> Arsenal, 255.000 euró: A következő Ballackként érkezett a német irányító, hát belőle se lett az. Sérülékeny volt, így már a korosztályos csapatoknál, sem tudtak vele mit kezdeni. 4 mérkőzés jutott neki az Arsenalnál. 2009-ben végleg távozott, ingyen.