Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Jet-Sol Liga: Csak az Astra szenvedett vereséget esélyesként

A hetedik fordulót rendezték a Hölgyek élvonalbeli bajnokságában. A listavezető MTK kétgólos, míg a címvédő Ferencváros egygólos sikert aratott.

nagylili

Egyetlen találkozóra került sor szombat délután, melyen az MTK az újonc Újpestet fogadta. S ugyan nehezen, de legyőzte a lila-fehéreket. A végig kiegyenlített összecsapást a hajrában döntötte el Szabados György együttese. Az utolsó negyedórában Nagy Lilla duplájával nyerte meg a mérkőzést az MTK. A szőke szélső előbb egy kipattanót, majd Nagy Alexandra passzát értékesítette. Ki kell emelni a lilák csatárát, Orsó Vivient, aki a vezetést a IV. kerületieknek szerezhette volna meg, amennyiben higgadtabb. Ugyanakkor Gálik Ágnes is dicséretet érdemel, hiszen neki is sokat köszönhetnek Oroszi Sándor tanítványai, hogy majdnem meglepetést okoztak.

koka-astra

Nem várt vereségbe futott bele az Astra Kókán. A hazaiak tulajdonképpen már a szünetre eldöntötték a három pont sorsát, igaz a félóra alatt megszerzett háromgólos előny után még szépíteni tudott a csepeli alakulat Fogl Katalin révén, aki a szünet után közelebb lőhette volna csapatát a kókaiakhoz, ám lövése csak a kapufán csattant. Aztán a hajrára végleg eldőlt a találkozó. Előbb Kiss Patrícia növelte a házigazdák előnyét, majd Krascsenics Csilla hozta vissza némiképp a rózsaszín-feketék reményeit, ám Zágonyi Barbara tett róla, hogy ez csak remény maradjon.

Ha szenvedve is, de hozta a kötelezőt a Viktória Kispesten. Vörös Viktória sorozatban harmadik összecsapásán talált be, amire korábban nem volt példa az eredetileg védőként szereplő játékos pályafutásában. Az élvonalban legalábbis. Ezzel a góllal már az első percben előnybe került a szombathelyi alakulat, hogy aztán Manhart vegye be Farkas Katalin hálóját. A zöld-fehérek kritikája, hogy tetemes előny helyett meg kellett elégedniük a kétgólos vezetéssel a félidőben, lévén rengeteg ziccert hagytak kihasználatlanul Csordás Csaba tanítványai. Ráadásul a szünet sem hozott változást. A lehetőségek továbbra is kimaradtak, mi több, Manhart büntetőt is hibázott, amire majdnem ráfizetett a vasi csapat. A hajrában ugyan emberhátrányban futballozott a piros-fekete együttes, ám szépítenie így is sikerült, de a Viktória sikere nem forgott nagy veszélyben.

nagyagi

A forduló rangadóját Kőbányán rendezték, ahol a címvédő Ferencváros fogadta a Győri ETO-t. Dörnyei Balázs tanítványai elszántan vetették magukat a mérkőzésbe, szerették volna kiszolgálni lelkes közönségüket, s kiköszörülni a Viktória elleni múlt heti vereséget. Ennek hatására egy röviden kifejelt labdát Nagy Ágnes bombázott a jobb alsóba. Ez azonban nem törte meg a győrieket, akik remek védekezésüknek köszönhetően tartották egy gólon a címvédőt. Fordulás után már a győriek előtt is adódtak kisebb helyzetek, ezek azonban kimaradtak, míg a Ferencváros támadásai rendre fennakadtak a masszív győri védelmen.

A forduló nyertese kétségkívül az MTK, amelyre azonban vár még egy igen nehéz rangadó, a Ferencváros ellen elmaradt összecsapást szerdán délután pótolják a Szusza Ferenc stadion mögötti edzőpályán.

Az eredmények:
MTK Hungária – UTE Profisport 2-0 (0-0)
g.: Nagy L. (76., 87.)

Kóka-FNLA – Astra-Selector HFC 5-2 (3-1)
g.: Németh H. (10.), Zágonyi B. (20., 90.), Csiki A. (26.), Kiss P. (72.) ill.: Fogl (34.), Krascsenics Cs. (89.)

Honvéd – Viktória 1-2 (0-2)
g.: Krár E. (76.) ill.: Vörös V. (1.), Manhart (38.)
kiállítva: Várkonyi O. (57., Honvéd)

Ferencváros – ETO FC 1-0 (1-0)
g.: Nagy Á. (4.)

A bajnokság állása:

jet-sol-liga

A góllövőlista élmezőnye:

jet-sol-liga_gol

Gavalovits Sándor