Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Jakabfiék északon vizitálnak – sorsolás után

Egy hete lejátszották a visszavágókat a Hölgyek nemzetközi kupasorozatában, s bár a magyar játékosok közül csak Vágó Fanny talált be a Sankt Pöltenbe, mindössze Jakabfi Zsanett együtteséért, a Wolfsburgért szoríthatunk a következő körben.

uefa-women-champions

Hiába lőtt gólt a visszavágón Vágó Fanny a Sankt Pölten színeiben – Sipos Lilla sérülés miatt nem léphetett pályára, – a dán Bröndby összesítésben két góllal jobbnak bizonyult az osztrákoknál. Ellenben a Jakabfi Zsanettel felálló Wolfsburgnak a döntetlen is elég volt a Chelsea elleni továbbjutáshoz, hiszen az első mérkőzésen a magyar szélső triplájának köszönhetően tetemes előnyt szerzett a német együttes. Gond nélkül jutott a legjobb tizenhat közé aMarozsán Dzsenifert soraiban tudó Lyon, többek között a magyar származású játékos góljának köszönhetően. Szintén simán lépett tovább a Manchester City, a Barcelona, a Zürich, a Twente, a Bayern München és a Zürich. Közel egy óra kellett a PSG-nek, hogy ledolgozza hátrányát az LSK Kvinner ellen, s kiharcolja a továbbjutást, míg a Fortuna Hjörring hosszabbítás után ejtette ki a Bilbaót, úgy, hogy a továbbjutást érő gólt a legvégén szerezte a dán együttes.

Eredmények:
Zvezda – Manchester City 0-4
g.: Beattie (23., 52.), Bronze (32.), Christiansen (74.)
Tj.: Manchester City 6-0-lal

Barcelona – Minszk 2-1
g.: Hermoso (61., 11-esből), Andressa (76.) ill.: Ogbiagbevha (51.)
Tj.: Barcelona 5-1-gyel

Bayern München – Hibernian 4-1
g.: Gerhardt (6., 38.), Evans (33.), Miedema (72.) ill.: Harrison (39.)
Tj.: Bayern 10-1-gyel

Bröndby – Sankt Pölten 2-2
g.: S. Sörensen (61.), N. Sörensen (88.) ill.: Vágó (55.), Pinther (82.)
Tj.: Bröndby 4-2-vel

Sparta Praha – Twente 1-3
g.: Staskova (34.) ill.: Odehnalova (28, öngól), R. Jansen (82.), Roord (89.)
Kiállítva: Ringelova (75., Sparta)
Tj.: Twente 5-1-gyel

Wolfsburg – Chelsea 1-1
g.: Gunnarsdottir (80.) ill.: Aluko (43.)
Tj.: Wolfsburg 4-1-gyel

Slavia Praha – Apollon 3-2
g.: Divisova (19.), Svitkova (41., 82.) ill.: Witteman (10., 14.)
Tj.: Slavia 4-3-mal

Hjörring – Bilbao 3-1 – hosszabbítás után
g.: Damjanovic (49.), Larsen (84.), Tamires (119.) ill.: Vazquez (69.)
Tj.: Hjörring 4-3-mal

Rosengard – Breidablik 0-0
Tj.: Rosengard 1-0-lal

Zürich – Sturm Graz 3-0
g.: Humm (21., 28.), Deplazes (74.)
Tj.: Zürich 9-0-lal

ASD Verona – BIIK Kazygurt 1-1
g.: Gabbiadini (58., 11-esből) ill.: Gabelia (40.)
Tj.: BIIK 4-2-vel

Lyon – Avaldsnes 5-0
g.: Renard (3.), Marozsán (41.), Cascarino (59.), Le Sommer (64., 74.)
Tj.: Lyon 10-2-vel

Rossijanka – Sarajevo 2-1
g.: N’Rehy (50.), Nahi (90+4.) ill.: Djokovic (70., 11-esből)
Tj.: Rossijanka 2-1-gyel

PSG – LSK Kvinner 4-1
g.: Boquete (4., 11-esből), Cristiane (20., 49., 74.) ill.: Berget (90+2.)
Tj.: PSG 5-4-gyel

Brescia – Medyk Konin 3-2
g.: Slavcheva (15., öngól), Girelli (69.), Sabatino (83.) ill.: Kostova (5.), Sikora (53.)
Tj.: Brescia 6-6-tal, idegenben lőtt több góllal

Glasgow City – Eskilstuna 1-2
g.: Crilly (46.) ill.: Schough (7., 58.)
Tj.: Eskilstuna 3-1-gyel

A sorsolás után

Érdekes párharcokat hoz a következő kör, hiszen a Twente ezúttal is a Barcelonával került össze, ahogyan egy esztendeje. Akkor a katalánok jutottak tovább soványka sikerrel. A Lyon is ismerőssel találkozik, miután nyolc éve a kvalifikációs körben 7-1-re nyertek a franciák. Azóta azonban jelentős különbség épült a két együttes között. Mint bevezetőnkben említettük, a német Wolfsburg az egyik újonc, az Eskilstunával mérkőzik, a svédek mellett a Manchester City új a sorozatban. Az angolok a Bröndbyvel találkoznak a legjobb tizenhat között.

A párosítás:
PSG – BIIK-Kazygurt
Barcelona – Twente
Slavia Praha – Rosengard
Manchester City – Bröndby
Brescia – Hjörring
Lyon – Zürich
Eskilstuna – Wolfsburg
Bayern München – Rossijanka

A mérkőzéseket november 9-10, és november 16-17-én játsszák.

Gavalovits Sándor