Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kihagyja a kulcsjátékos a rangadót

Hétvégén a forduló rangadója a Vasas – Videoton meccs lesz, ahol a jelenlegi listavezető a második helyen álló fehérváriakat fogadja. Mint már megszokhattunk természetesen a televízió nem közvetíti a meccset, így a TV előtt ülők nem láthatják a Fáy utcai stadion búcsúját.

A hétvégi fordulóban a Vasas Debrecenben szerepelt, ahol több fontos játékost is nélkülözniük kellett betegség miatt. Vida Máté és Remili Mohamed viszont már felépült. Az eltiltott Berecz Zsombor is letöltötte a pihenőidőszakát. Viszont Ádám Martin továbbra sem épült fel sérüléséből.

„A pénteki edzésen kaptam egy labdát, ami picit hosszú volt, és megpróbáltam becsúszással megmenteni, de nem sikerült. Pontosan magam sem tudom, hogy történt a baleset, de letapadt a vizes fűben a lábam. Az első orvosi vélemény még két hét kihagyásról szólt. Aztán Lejkó doktor hétfőn alaposan megvizsgálta a térdemet, és azt mondta: a héten azért még a pihenésen lesz a hangsúly, ám lehet, hogy már a hét vége felé mozoghatok. Minden attól függ, hogy milyen ütemben javulok. Egyelőre semmilyen mozgást sem végzek. Kezelésre járok Kubó Ádiékhoz. Abban maradtunk a doktor úrral, hogy amint nem érzek fájdalmat, illetve amint már képes leszek futni, akkor elkezdem a kocogást” – nyilatkozta a vasasfc.hu-nak a támadó.

Endrődi Dávid